Az agaragar szuper omega-3 forrás: nem csak sűrítésre használható a növényi zselatin

Agaragar C
Legolvasottabb cikkek
Friss és ropogós

Az agaragar elsősorban kiváló zselésítő hatásáról ismert, azonban sokkal több ő a gasztronómiában betöltött szerepénél. Nagyon egészséges, így önmagában, kúraszerűen is érdemes fogyasztani.

Az agaragar egy tengeri vörösmoszatból kinyert keverék, természetes növényi zselésítő. Por- és pehelyformában is elérhető, száraz állapotában sárgásfehér színű, elkészítés után áttetszővé válik. Teljesen íztelen.

A zselatinhoz hasonló sűrítő és gélképző tulajdonsága van, éppen emiatt a vegán konyha egyik kedvelt alapanyaga, hiszen vele számos fogás elkészíthető. Desszerteken kívül lekvárok, öntetek, krémek, aszpikok vagy kocsonya zselésítésére is használható. 

Hogyan működik?

Az agaragarport hideg folyadékban kell elkeverni, majd néhány percig forralni. A zselatinhoz hasonlóan forrón folyékony állagú, és csak kihűlés után sűrűsödik be, tehát minden esetben számolni kell a pihentetési idővel, hogy kellőképpen megdermedjen. A kellemesen rezgős, zselés állaghoz 1 evőkanálnyi agaragar szükséges fél liter folyadékhoz, és gyorsan kell vele dolgozni, mert már 35 fokon, közel szobahőmérsékleten elkezd sűrűsödni.

Agaragar zselatinkocka

Az állati zselatinnal szemben számos előnye is van. Ilyen például a hosszabb eltarthatóság, ugyanis lassabban romlik meg, emellett tisztább és átlátszóbb zselék és kocsonyák készíthetők belőle, és nem lesznek zavarosak, mint az állati kötőszövetekből kinyert változattól. És mivel egy növényi eredetű alapanyagról van szó, a fogyasztásának számos az egészségünkre gyakorolt pozitív hatása is van. Nézzük, mik ezek!

Kitűnő ásványianyag- és zsírsavforrás

Az agaragar alapanyaga a Csendes-óceánban és a Földközi-tengerben előforduló vörös algafélék, amelyeket szárítás után porrá őrölnek. Mivel a napon szárítás egy kíméletes eljárás, ezért az algában lévő értékes tápanyagok az agaragarban is megtalálhatók. 

Agaragar

Ez a különleges por kiváló omega-3 és -6 zsírsav-, kalcium-, jód-, vas- és magnéziumforrás, ugyanakkor folátot, E- és K-vitamint is tartalmaz. És még kalóriamentes is.

Támogatja a fogyókúrát és az emésztést

Az agaragar 80 százalék rosttartalommal rendelkezik, ezért emésztési rendellenességeknél (puffadás, gázosodás, székrekedés) táplálékkiegészítőként is szuperül használható, de még a vastagbélrák kezelésben is ígéretesnek tűnik.

Agaragar 1

Japánban már a 15. századtól alkalmazzák egészségügyi hatásai miatt, a japán nők pedig napjainkban is előszeretettel csempészik be tavaszi tisztítókúráikba. Az agaragar ugyanis enyhén fogyókúrás hatású is: vacsora előtt 1 teáskanálnyi por folyadékban elkeverve növeli a teltségérzetet, és a gyomorba kerülve felszívja a glükózt, így megakadályozza, hogy az zsírrá alakuljon. 

Vegán kollagénforrás

Az agaragarban található poliszacharid, a galaktán képes az állati eredetű kollagénhez hasonló funkciót betölteni. Az életkor előrehaladtával csökken a szervezetünk kollagéntermelése, kollagén vagy galaktán pótlásával azonban késleltethető az öregedés folyamata, és tovább megőrizhető a bőr, a haj, a kötőszövetek és az ízületek rugalmassága és egészsége, és még gyulladáscsökkentőként is alkalmazható.

Fotók: Getty Images

Ezt is szeretjük