A zsidó-magyar hagyomány egyetlen isteni süteménybe sűrítve - Raj Ráchel flódnija

Legolvasottabb cikkek
Friss és ropogós

Raj Ráchel eredetileg divattervezőként végzett, de közben rájött, hogy a szabásminták helyett szépséges tortákat szeretne tervezni. 

Nem állt tőle távol ez a szakma sem, hiszen ekkor már - az édesanyja tanítása alapján készített - és a nevével fémjelzett flódnit szinte egy egész ország kóstolta, ismerte és szerette. Raj Ráchellel a flódniról és a hagyományokról beszélgettünk.

- Raj Ráchel flódnija mára már egy fogalom. Mesélne a kezdetekről?

- Édesanyámtól tanultam meg, hogy lehet a konyhában "varázsolni". A zsidó hagyományokba ez is beletartozik. Együtt nyitottunk egy cukrászdát a Wesselényi utcában, itt kezdtük el árulni a családi recept alapján készített flódnit, ami nagyon hamar népszerű lett. Amióta a férjemmel közösen visszük az üzletet, ő az, aki rámutatott, hogy ez a hagyomány akkora kincs, hogy ettől kezdve már a nevemet is adtam ehhez az édességhez. Így lett Raj Ráchel flódnija, aminek a receptjét őrizzük, de igyekszünk minél szélesebb körben elterjeszteni. 

- Aki esetleg mégsem ismerné, milyen sütemény a flódni?

- A flódni alapvetően egy magyar és zsidó gyökerű, hagyományos ünnepi sütemény. Ez már az alapanyagaiból is látszik, hiszen olyan magyar alapanyagokat tartalmaz, mint a dió, mák, alma és a szilvalekvár. Ezek a hozzávalók vannak benne gazdagon. Több történet szól arról, hogy miért és hogyan alakult ki a flódni. Én összességében abban hiszek, hogy vannak ezek a finom, magyar alapanyagok, és élnek a cuki jiddishe mamék, akik azt gondolják, hogy kényeztetni szeretnék a gyerekeiket és az unokáikat, valamint a családot, ezért beleteszik a süteménybe az összes jóságot. Emellett a zsidó étkezési kultúrát is figyelembe vették, hiszen ez egy teljesen tejmentes sütemény, mert a zsidó törvények szerint húsos fogások után nem ehető semmilyen tejes étel.

raj rachel flodni

- Mennyire vált ismertté más kultúrákban a flódni?

- Egyre több meghívást kapunk, hogy megmutassuk - már karácsonyi vásárokban is áruljuk. Ez a sütemény nagyon jó módja annak, hogy a zsidó kultúrát megismertessük az emberekkel. Nagyon szép dolog, hogy karácsonykor már nagyon sokan flódnit is rendelnek a hagyományos karácsonyi édességek mellé.

- Miért különlegesebb vagy más Raj Ráchel flódnija?

- A zsidó ételeknek van egy sajátossága, minden háznál kicsit másképp készül, és mindegyik család azt mondja, hogy az övé a legfinomabb. Szerintem a rántott hús is olyan étel, amit lehet úgy elkészíteni, hogy a világ a csodájára járjon, és lehet úgy is, hogy csak egy étel legyen. Alapvetően az alapanyagok, az ízek, az arányok harmóniája a fontos, annyira szépen és gondosan, ésszel és tudatosan kell készíteni, hogy az eredmény ilyen csodálatos sütemény legyen. A flódniban szeretet van, tipikusan olyan sütemény, hogy a készítésének minden apró mozzanata arról szól, hogy még finomabb legyen.

- Nehéz elkészíteni?

- Egy kezdő háziasszonynak lehet, hogy inkább azt tanácsolnám, hogy jöjjön be a cukrászdámba és vegye meg. Rettentő időigényes az elkészítése. Van egyébként egy régi zsidó szakácskönyvem, sokat szoktam mosolyogni azon, hogy mikor lenne nekem időm erre otthon. Bonyolultabb receptekre nem is tudok időt szentelni.

raj rachel tortatervezo

- Lehet „játszani” a flódnival vagy csak a klasszikus kockaváltozat létezik?

- Már nem csak a klasszikus kockaflódni létezik, rendelik például születésnapi tortának is. A torta önmagában nagy csodát nem tesz a flódnival, csak azt a lehetőséget adja, hogyha valakinek ez a sütemény a kedvence, akkor kerek alakban, tortaként megkapja, a szélén lekvárral díszítve. Nemrég viszont kaptam egy csodaszép feladatot, hogy alkossam meg egy elegáns bálra tányérdesszertként a flódnit - tokaji aszúval harmonizálva.

A legfőbb kérdés az volt, hogyan varázsoljunk a nagymamából hercegnőt, vagyis ebből a rusztikus süteményből elegáns tányérdesszertet. A kockából torony lett, porcukorral, aranymazsolával és karamellizált dióval díszítve, amihez az aszúból készített boros almazselét kínáltuk. Kóstolásnál a kicsit roppanós sütemény után a hideg zselé hidegen robbant a szájban. Ez volt a Flódni Chic by Raj Ráchel. Még mindig az élmény hatása alatt vagyok, és megígérem, hogy még biztos fogok játszani a flódnival. Önmagában az ízét, a tökéletes harmóniáját nem bontanám meg, de ezen inspirálódva bármit készíthetek.

raj rachel flodni pastry small 2

- Mi az oka a flódni töretlen népszerűségének?

- Ezen sokat gondolkodtam, és szerintem nagyon egyszerű a válasz. Először is hiába álmodok meg folyamatosan más süteményeket, az emberek azt kérdezik, hogy ez mind szép és jó, de mi a helyzet a flódnival. Azon nevetek, hogy saját magam konkurenciája vagyok. A flódniban benne van az élet, az igazi, kényeztetős nagymamák  otthon melegségét adó, hatalmas szeretete. Amikor a nagymamák kényeztetni akarnak, nem valami habos macaront készítenek, hanem az otthon ízeit sütik vagy főzik meg. Persze én is imádom a macaront, de azért az otthon ízeihez nincs fogható. Egy kicsit emlékeztet az almás pitére, amit ha meghallunk, ellágyulunk, és az anyukánkra emlékezünk. Emlékeket és kötöttségeket hordoz magában. A flódniban benne van az ünnepek íze is. Az ünnepekkel tartjuk össze a családot, a közös étkezésekkel, ahogy együtt megéljük ezeket a különleges napokat.

- A gyerekeit bevonja a sütésbe, főzésbe?

- Két fiam van, akik imádnak főzni, alkotni. Megengedem nekik, hogy egyszerűbb dolgokat ők készítsenek el, akár süteményeket is. A nagyobbik imád bent lenni az üzletben, a kicsinek van egy füzete, amiben tortákat tervez. Amikor az iskolában megkérdezték a nagyobbik fiamat, hogy hogyan látja magát felnőttként, csak annyit mondott, hogy cukrászdásként.

Aki meg szeretné kóstolni ezt az isteni süteményt, itt megteheti

Fotók: Fekete Antonio

Ezt is szeretjük