Rizottó friss, édes paradicsommal: az olasz klasszikus nyári verziója

Legolvasottabb cikkek
Friss és ropogós

A rizottók még mindig misztikus jelenségszámba mennek nálunk, nehéz hova tenni ezt a se nem köret, se nem főétel, se nem rizs-, se nem főzelékjellegű, műfajok közötti átmenetet.

Ugyanúgy első fogás ez az olasz menükön, mint a tészták, többségük magában fogyasztandó, nem köret, hanem önálló étel. Ez számunkra az első számú furcsaság benne, a második pedig a krémes, szaftos, mégsem szétfőtt, hanem úgynevezett "al dente" állag, ami nélkül nem is lehetne őt a saját nevén nevezni.

Mire van szükség a jó rizottóhoz?

Ennek a különleges konzisztenciának az eléréséhez több technológiai lépésre is szükség van egyszerre: a lassú, kanalanként adagolt folyadékra, a vajra és ami talán a legfontosabb, a kerek szemű, kifejezetten erre a célra való rizottórizsre.

Kétféleképpen kerül bele a paradicsom

A klasszikus fogásnak ez a verziója két lépésben kap egy adag paradicsomot: az első menet belefő a rizst körülvevő szaftba, a másik amolyan feltétként kerül a tetejére, majdnem egészben hagyva, enyhén megpirítva. Az se árt, ha sok friss bazsalikom kerül a tetejére, attól lesz igazán illatos és nyári az egész. 

Paradicsomos rizottó

paradicsomos-rizotto - 1

Hozzávalók 4 adaghoz

  • 1 darab vöröshagyma
  • 2 evőkanál vaj
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 600 gramm paradicsom
  • 400 gramm kerek szemű rizs
  • 1 liter alaplé
  • 0.5 kávéskanál
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 1 marék friss bazsalikom
Recept idők

Elkészítés:

Az alaplevet egy lábosban felmelegítjük, és alacsony lángon tartjuk. A paradicsomból kb. 400 grammnyit leforrázunk, lehúzzuk a héját, felaprítjuk. A másik felét félretesszük.

A hagymát és a fokhagymát felaprítjuk, majd egy kanál olaj és egy kanál vaj keverékén egy nagy serpenyőben megpároljuk. Amikor megpuhult, hozzáadjuk a rizst, elkeverjük, majd ráöntjük a meghámozott paradicsomot. Sózzuk és kevergetve főzzük, míg a rizs magába nem szívja a nedvességet.

Ha ez megtörtént, adunk hozzá egy merőkanálnyit a meleg alapléből, és kevergetjük, míg be nem szívja a rizs ezt is. Így teszünk folyamatosan, míg a rizs meg nem puhul. Ekkor teszünk rá még egy kanál alaplevet, lehúzzuk a lángról és belekeverjük a félretett adag vajat.

A maradék paradicsomot nagyobb darabokra vágjuk, és egy kanál olajon, egy külön serpenyőben megpirítjuk, de csak éppen, hogy kicsit veszítsen a tartásából. Enyhén megsózzuk, a kész rizottóba keverjük. Tálaláskor parmezánt reszelünk rá és friss bazsalikomleveleket tépkedünk bele.

Fotók: Ács Bori/Sóbors 

Ezt is szeretjük