A tökéletes sólet titka a hosszú sütés - Hagyományos tésztabetétet is mutatunk hozzá

sólet
Legolvasottabb cikkek
Friss és ropogós

A legjobb dolog, ami szombat délben történhet, legalábbis a tradicionális zsidó családoknál, az a sólet.

Hadd meséljek el egy történetet, amely pont a sólet kapcsán esett meg velem. Már terhes voltam a lányommal, de a szülők még nem ismerték egymást, gyorsan történtek az események. Minél előbb sort kellett ejteni a bemutatásra, amelyre anyósom egy tradicionális menüvel készült, amelynek az egyik fogása a sólet volt. Az esemény tökéletesre sikerült, a sólet isteni volt, mindenki nagyon elégedetten dőlt hátra.

Az ebéd végeztével a konyhába helyeződött át a buli egy része, ahol egyszer csak az asztal alatt belerúgtam valamibe. Egy vaslábas volt, tele sólettel. Kérdően néztem gyerekeim apjára, aki pillanatnyi gondolkodás után töredelmesen bevallotta, hogy az eredeti sólet bizony csúfos véget ért, vagyis odaégett, és vis majorként apósomat szalajtotta az egyik étterembe egy nagyobb adagért. Azóta egyébként ettem az anyós "igazi" sóletjéből is, és az is nagyon finom.

A sólet története

Az étel a zsidó vallás előírásai miatt jött létre, hiszen a mózesi törvények szerint szombaton nemcsak a munka, hanem a tűzgyújtás is tilos, viszont meleg ételt kell enni szombaton is. Ezért már pénteken délután begyújtották a kemencét, és a lassú tűzön megfőtt étel másnapra is meleg maradt. A sólet receptje családonként és tájegységenkén változhat, például megoszlanak a vélemények, hogy fehér vagy tarkababból készüljön-e. Mindenképpen tartalmaz árpagyöngyöt vagyis gerslit és füstölt húst, általában libát. A tojást pedig héjastul főzik meg benne. Néha töltött libanyakkal vagy kuglival készítik, ami nem más, mint a sóletbe belefőzött tésztabetét. 

Sólet sült libamellel, kuglival

sólet recept

Hozzávalók 4 személyre

Sólet

  • 1 kilogramm fehér bab
  • 3 fej vöröshagyma
  • 20 dekagramm libazsír
  • 3 evőkanál fűszerpaprika (édes)
  • 1 evőkanál fűszerpaprika (csípős)
  • 6 gerezd fokhagyma
  • 1 kávéskanál bors (őrölt)
  • 30 dekagramm árpagyöngy
  • 2 evőkanál

Sült libamell

  • 3 darab bőrös libamell
  • 2 fej vöröshagyma
  • 1 fej fokhagyma
  • 2 darab babérlevél
  • 1 teáskanál majoranna
  • 1 evőkanál
  • 1 teáskanál bors (durva szemű)

Kugli

  • 30 dekagramm liszt
  • 20 dekagramm libazsír
  • 1 kávéskanál
  • 1 kávéskanál fűszerpaprika
  • 1 csipet bors
Recept idők

Elkészítés:

A sült libamellhez a vöröshagymát félbe, majd szeletekre vágjuk, és az egész fokhagymával együtt egy lábas aljára pakoljuk. A libamelleket erősen sózzuk-borsozzuk, a hagymás alapra helyezzük. Mellédobjuk a babérlevelet és a majoránnát, majd az egészet felöntjünk annyi vízzel, hogy éppen ellepje a melleket. Fedő alatt 1,5 órán keresztül pároljuk a húst, majd tepsire rakjuk, leöntjük a párolásból megmaradt zsíros szafttal, és 180 fokos sütőben 20 perc alatt megsütjük.

A sólethez a babot előző délután áztassuk be. A hagyomány szerint ez péntek délutánt jelenti.

Másnap a kugli előkészítésével kezdjük: a hozzávalóit egy tálba öntjük, kevés víz hozzáadásával kemény tésztává gyúrjuk, és legalább fél órát pihentetjük.

Egy öntöttvas lábasban felhevítjük a libazsírt, hozzáadjuk a finomra vágott vöröshagymát, fokhagymát, az édes és a csípős fűszerpaprikát, sózzuk, borsozzuk, felöntjük egy kevés vízzel, és üvegesre pároljuk a hagymát.

Ha elfőtte a vizet, hozzáadjuk a babot és a gerslit. Felöntjük annyi vízzel, hogy legalább kétujjnyira lepje el.

A kuglit két egyforma méretű hengerré formázzuk, és beletesszük a sóletbe. 160 fokos sütőben körülbelül 4 órát főzzük, alkalmanként megrázva, de nem keverve (tudjátok, mint James Bond…) Tálaláskor kihorgásszuk belőle a kuglikat, felszeleteljük és a szintén felszeletelt sült libamellel, főtt tojással tálaljuk.

Ha babimádó vagy, akkor érdemes más babos recepteket is elkészítened, például Bud Spencer legendás hagymás babját

Fotó: Street Kitchen

Ezt is szeretjük