Isteni, tojással és baconnel töltött leveles tészta: látványos finomság kevés munkával

tojásosbaconös
Legolvasottabb cikkek
Friss és ropogós

Amennyire látványos, annyira egyszerű az elkészítése, bár első ránézésre bonyolultnak tűnik, még kezdőknek is sikerülni fog.

Zseniális reggeli vagy vendégváró a töltött leveles tészta, nagyon látványos, pedig kevés munkával és sokkal egyszerűbben készül, mint azt elsőre ránézésre gondolná az ember. A tojás alatt ropogósra sült bacon és puha kaliforniai paprika lapul, de bátran gazdagítható a töltelék dinsztelt hagymával, reszelt sajttal, ki-ki azt tegyen bele, amit csak szeretne.

Fontos, hogy a töltelék összetevőit elő kell készíteni, mert a sütőben már nem nyerik el azt a ropogós vagy éppen puha textúrát, amire szükség lenne. Szerencsére, amíg sül a leveles tészta, addig pont elkészül a töltelék is. 

Az üreg megformázása egyáltalán nem bonyolult, még ha első olvasásra úgy is tűnik, a fenti képen látszik, hogyan kell elképzelni. Egy dologra nagyon figyelni kell: éles késsel kell kivágni a tészta tetejét, úgy, hogy közben a pereme ne nyomódjon be, különben nem fogja megtartani a tojást, ki fog folyni belőle.

Tojásos-baconös leveles tészta

tojásosbaconös2

Hozzávalók 8 darabhoz

  • 2 lap leveles tészta (500 gramm)
  • 60 milliliter víz
  • 8 darab tojás (+ kenéshez)
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • 1 nagy darab kaliforniai paprika
  • ízlés szerint só, bors
  • 8 szelet bacon
Recept idők

Elkészítés:

Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Béleljünk ki egy tepsit sütőpapírral.

Az egyik lap leveles tésztát tekerjük ki a munkafelületen - ha tömböt vettük, nyújtsuk ki vékonyra -, majd vágjuk belőle 8 darab 10x10 cm-es négyzetet. A négyzeteket tegyük az előkészített tepsibe, a tetejüket kenjük le vízzel.

A másik lap leveles tésztát is nyújtsuk ki, majd vágjuk 8 egyforma négyzetre. Helyezzük őket a vízzel lekent négyzetek tetejére, mindegyikre egyet tegyünk, hogy két lap feküdjön egymáson. Picit nyomkodjuk le a tésztát, különösen a széleit, hogy összeregadjanak a lapok. A végére 8 darab dupla tésztanégyzetünk lesz.

Kenjük le a négyzetek tetejét felvert tojással, majd toljuk őket a sütőbe 20 percre, míg aranybarna nem lesz a színük.

Közben a kaliforniai paprikát vágjuk egészen pici kockákra. Melegítsünk egy serpenyőben olívaolajat, majd dobjuk rá a paprikát, sózzuk-borsozzuk, 8 percig süssük, míg puha nem lesz. Tegyük félre.

Dobjuk a serpenyőbe a baconszeleteket is, süssük őket ropogósra pár perc alatt. Ha elkészültek, vegyük ki őket a serpenyőből, majd aprítsuk össze.

Ha készen van a leveles tészta, vegyük ki a sütőből, hagyjuk pár percet hűlni. Egy éles kés segítségével vágjunk minden kocka közepébe egy kisebb négyzetet. Az ujjbegyünkkel óvatosan nyomkodjuk le a kivágott a tésztát, oda kerül majd a töltelék. (A fenti képen látszik, hogy kell kinéznie.) Az így keletkező lyukakat töltsük meg baconnel és kaliforniai paprikával, nyomkodjuk le a tölteléket. Minden négyzet tetejére üssünk egy tojást - óvatosan, a fehérje nehogy túlcsorduljon a peremen.

A töltött tésztákat tegyük vissza a sütőbe kb. 20 percre, míg a tojás már nem folyik, de nem is teljesen szilárd - ez ízlés kérdése is.

Melegen, azon nyomban tálaljuk.

Fotó: Sági Zsófia/Sóbors

Ezt is szeretjük