Hogyan fagyasszuk le az élesztőt, hogy ne menjen tönkre?

élesztő cover
Legolvasottabb cikkek
Friss és ropogós

Ha eddig kínzott ez a kérdés, a cikk elolvasása után nem fog, mert a friss élesztő lefagyasztható és felengedés után tökéletesen felhasználható.

Bár hallottam ezt-azt, amíg nem próbáltam ki, bizony nem hittem a mendemondáknak. Az élesztőről van szó, méghozzá a frissről. Én valahogy jobban szeretem, mint az instantot, vagyis a porállagút, ennek viszont az a hátránya, hogy a friss nem tartható el olyan sokáig. De most úgy néz ki, hogy megtaláltam a megoldást. 

Az elmúlt hetekben én is egy kicsit több élesztőt vettem a szokásosnál, valahogy mindig landolt egy-egy a kosaramban vásárláskor. Ennek eredményeképpen lett 4 darab viszonylag közeli lejáratúm. Ennyit viszont nem akartam sütni, nyilván kidobni sem akartam, így némi utánaolvasás után megállapítottam, hogy a megfelelő tárolással az élesztő lefagyasztható.

Mielőtt viszont ezt a cikket megírtam, ki is szerettem volna próbálni egy sütés erejéig. Barheszt sütöttem, és közben annyira izgultam, mint amikor először dolgoztam kelt tésztával. Végig ott álltam mellette, és amikor láttam, hogy szépen megkelt, szabályosan örömujjongásban törtem ki. 

barhesz belső

Nem szabad, hogy kiszáradjon

A friss, ámde lejárt élesztővel az a legnagyobb probléma, hogy kiszárad és a tészta nem fog tőle megfelelően megkelni. Először is fontos a helyes tárolás. Az élesztő élő sejtekből áll, így ügyeljünk arra, hogy ne tegyük ki levegőnek és nedvességnek, valamint tartsuk megfelelően lezárva. 

A fagyasztott élesztőt is megfelelően kell tárolni, mert ha előtte nem volt jól lezárva, akkor ugyanúgy kiszáradhat. Ha viszont helyesen tároljuk, hűtőszekrényben tartva a friss élesztő általában két hétig, a fagyasztóban sokkal hosszabb ideig, legalább 3 hónapig tárolható. Azt, hogy jól fagyasztottuk, könnyen ellenőrizhetjük. Ha egy kis cukorral langyos vízbe tesszük, habozva kell felfutnia, ha nem így tesz, akkor sajnos nem használható. 

Élesztő lefagyasztása lépésről lépésre

Mielőtt az élesztőt lefagyasztanánk, hagyjuk legalább 12 órát az eredeti csomagolásában a hűtőszekrényben. Ha darabokban szeretnénk lefagyasztani, minden egyes darabot jó alaposan csomagoljunk be fóliába, majd tegyük az összes darabot zárható zacskóba úgy, hogy előtte a levegőt kipréseltük belőle. Utána mehet a fagyasztóba. Nagyon figyeljünk arra, hogy ne érintkezzen levegővel, hogy semmiképpen ne száradhasson ki. Minél több rétegbe csomagoljuk, annál kisebb az esélye, hogy ez megtörténik. 

A fagyasztott élesztő kiengedése

A fagyott élesztőt először tegyük át a hűtőszekrénybe, és hagyjuk, hogy fokozatosan felolvadjon. Ha felolvadt, ellenőrizzük, hogy megfelelően nedves-e. Ha igen, akkor tökéletesen használható. 

Fotó: Getty Images, Szász Eszter / Sóbors

Ezt is szeretjük