A káposzta is odapirítva, édesre sütve a legjobb

sült-kaposzta cover
Legolvasottabb cikkek
Friss és ropogós

Ha már megsütjük szinte az összes kedvenc zöldségünket és finomabbak így elkészítve, ideje volt a káposztával is kipróbálni ezt a módszert.

Eddig szinte minden zöldség jobb, intenzívebb ízű lett, ha megsütöttem. Így volt a céklával, a répával, a sütőtökkel, a karfiollal és így tovább. Az ötlet, hogy a káposztát is sütőben kellene megsütni, a káposztás tészta felől érkezett.

Ez az étel ugyanis akkor a legeslegjobb, ha odapirul, karamellizálódik. Ebből a tényből kiindulva tehát a káposztának jót tesz, ha kissé megpirul. Egy olyan mély, mogyorós ízt kap, amit sehogy máshogy nem lehet kihozni belőle, belül pedig édes lesz és elveszíti harsány csípősségét. Na, de ez mégsem olyan egyszerű történet, mint a cékla vagy a többi jól kockázható állagú zöldség: milyen formában tegyük a káposztát a tepsibe?

Az ideális méret

A sütéshez ideális méret a kétujjnyi vastagságú szelet. Először kétféle alakban sütöttem meg: gerezdekre vágva és szeletekben. Mindkettő jól át tudott sülni és kívül egyenletesen karamellizálódott, de a gerezdek belül kissé kemények maradtak és nehéz volt őket darabolni. Így aztán arra jutottam, hogy a legjobb felszeletelve sütni, de lehetőleg úgy, hogy a torzsája a leveleket egyben tartsa. Ez aztán fogyasztás előtt persze eltávolítható, de így jobban fog tudni puhulni és mégis formát tartani. 

sültkaposzta-cikkbe kicsi

Az előkezelés

Fontos, hogy akkor lesz szép barna kívülről, ha egyenletesen bekenjük olívaolajjal. Ebben az esetben érdemes mindkét kezünket használni, és valóban jó alaposan bekenni kívülről a szeleteket. Aztán egyenletesen sózni, borsozni.

A sütés

A legfinomabb akkor lesz, ha valóban nagyon magas hőmérsékleten kezdjük a sütést, odakapatjuk a káposztát. Akár 220-250 fokos is lehet a sütő. Tíz perc után megfordítjuk a szeleteket és a másik oldalán is barnára pirítjuk, majd, ha még ekkor nem puhult meg, alacsony lángon, kb. 160 fokon megvárjuk, míg belül is puha lesz. Ha esetleg annyira öreg káposztafejet fogtunk volna ki, hogy így sem akarna megpuhulni, tegyünk rá alufóliát, így süssük, míg egész puha nem lesz.

Felhasználása

Én így, ahogy van, nagyon szeretem, esetleg egy kis tejföllel vagy reszelt sajttal a tetején, de köretnek is jó lehet. A sült káposztaszeleteket kisebb darabokra vágva izgalmas levesbetét lehet más zöldségből készült krémlevesre, pl. brokkolihoz kifejezetten passzol. Most káposztás tésztát is úgy készítettem, hogy a szokásos módon megpároltam egy fej káposztát, egy másikat pedig megsütöttem, aztán feldaraboltam, és ezzel is megszórtam a kész tésztát, csodálatos, még káposztásabb, kontrasztosabb, izgalmasabb lett.

Fotók: Ács Bori/Sóbors

Ezt is szeretjük