Álcázott szupererő: 5+1 ok, amiért érdemes jobban becsülni a hónapos retket (és mondj még egy pink zöldséget)

Magas vitamin- és alacsony kalóriatartalma miatt egészséges a retek

dr. Kovács Isolde 2018. május 9.

Trendinek éppen nem mondanánk a retket, meg szerény is, mint az ibolya, nem is várnánk tőle túl sokat, erre most kiderül, hogy van egy csomó jó tulajdonsága. Ráktól a koleszterinszintig mindenféle nyavalyára jó, össze is szedtünk 5+1 érvet mellette, amitől rögtön más megvilágításba került a dolog. Egyetek ti is retket! 

Egyszerű, olcsó, nagyjából húsvét óta egyfolytában szezonja van és már a dédanyáink is ették, szóval semennyire sem egzotikus. Pedig milyen más zöldséget ismerünk, ami ciklámenszínű? A retek tipikus hétköznapi zöldség, így hajlamosak vagyunk elsiklani a jó tulajdonságai felett, pedig egészségvédő hatásait már az ayurvédikus gyógyászatban is használták. Mutatunk öt okot (a színén kívül), amiért érdemes rendszeresen fogyasztani!

1. Felturbózza az immunrendszert

A tavaszi hónapokban pedig épp erre van a legnagyobb szükségünk. Persze, kapkodhatjuk a vitamintablettákat is, mi is minden reggel beszedünk egy marékkal, de vannak elméletek, amelyek szerint a táplálékkal bevitt természetes vitaminok és ásványi anyagok jobban hasznosulnak. A retek kiváló C-vitaminforrás, 100 g a napi C-vitaminszükségletünk egyötödét fedezi, a C-vitamin pedig segíti az immunrendszert a fertőzések elleni harcban.

shutterstock_402066721.jpg

 2. Fiatalon tartja az érrendszert

A retek az antocianinok családjába tartozó antioxidáns anyagokat tartalmaz, ezek pedig csökkentik a szív-érrendszeri betegségek kockázatát. Ehhez még a C-vitamintartalom is hozzátesz, hiszen ennek is van antioxidáns, érvédő hatása: egy dán kutatás szerint azok éltek a legtovább, akiknek a vérében a gyümölcsökből és zöldségekből származó C-vitaminszint magas volt.

3. Segít a rákmegelőzésben

Az indiai gyógyászatban több évszázada javasolják a retket és rokon zöldségeit az epe- és májbetegségek, valamint a tumoros betegségek megelőzésében. A modern tudomány ugyan pontos párhuzamot még nem vont a retek és a rosszindulatú tumorok között, ugyanakkor vannak kutatások, amik igencsak biztatóak. A retekből kivonható egyik molekula például laboratóriumi körülmények között elősegítette a rákos sejtek pusztulását – ez pedig elég kevés zöldségféléről mondható el.

shutterstock_385958305.jpg

4. Jó az emésztésnek

A zöldségek többségéhez hasonlóan a reteknek is magas a rosttartalma. Sok rostot meg azért érdemes enni, mert attól javul az emésztésünk és a koleszterinszintünk is. A rostok ugyan szénhidrátvegyületek (pl. cellulóz, pektin), de nem szívódnak fel a bélrendszerből, csupán áthaladva azon, megkötik a felesleges salakanyagokat. A rostszegény táplálkozás számos betegség, köztük a vastagbélrák kockázatát is növeli.

5. A retekben kevés a kalória

A magas rosttartalmú élelmiszerek jól jönnek akkor is, ha az ember fogyózik, hiszen telítik a bélrendszerünket, ezáltal csökkentik az éhségérzetet. A rostok pedig, mivel nem szívódnak fel, energiát nem adnak a szervezetünknek. Bár tíz deka retket nem szoktunk egy ültünkben megenni, azért eláruljuk, hogy 100 gramm retek 16 kCal-t tartalmaz. Vagyis 1 kg retekben van annyi kalória, mint egy rendesebb tejeskávéban.

+1: Retekfajták, csodás ízek

A retekfélék íze változatos: a kisméretű, sötétebb pink (pantone színskála: 1945) hónapos retek a tavasz első felében intenzívebb ízű, a nyári, nagyobb gumójú, világosabb retkek nem annyira csípősek. A klasszikus, rózsaszínű retek mellett ismert még a lágyabb ízű jégcsapretek és a sörretek, és a télálló és ízre markánsabb fekete retek. Ha unjuk szeletenként a vajas kenyérre rakosgatni, készíthetünk belőle kreatív salátákat is, nekünk idén ez a merőben szokatlan orosz reteksaláta lett a kedvencünk.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sobors.hu/api/trackback/id/tr1413868630

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.