Isteni tejszínes-lime-os csirkemell, ami bármilyen bikinidiétába belefér

Tejszínes, lime-os csirkemell zöld spárgával

SóBors 2018. május 15.

Van az úgy, hogy az ember tudtán kívül egészségesen táplálkozik. Ez nagyon derék, sőt, szerencsés dolog, egyben azt is jelenti, hogy az étel annyira finom volt, hogy fel sem merült a gyanú, hogy bármi jót megvontunk volna magunktól. Valami ilyesmi a helyzet ezzel a tejszínes, lime-os, spárgás csirkével is: szaftos, illatos és laktató, mégis simán belefér a szénhidrátszegény diétákba.

Már az alapkoncepció is eleve kizárja a tévedést: a kissé körbe sütött csirkemell darabok fűszeres tejszínes szószban sülnek készre, amitől az egyébként, valljuk be, jellegtelen csirkehús finom zamatot kap. Ropogós zöld spárga lesz hozzá a köret, amit szezonon kívül simán le lehet cserélni valami másra, a táplálkozási szokásainktól függően. Mi most így, szezonban kiaknáznánk inkább a lehetőséget. 

tejszines_csirke_1480589713.jpg

Tojásmentes, gluténmentes, IR-kompatibilis finomság, amit a család nem diétázó tagjai is lelkesen elfogyasztanak.

A fűszeres tejszíntől lesz olyan finom

A főzőtejszíntől lesz igazán szaftos, és abbahagyhatatlan, szóval azt semmiképpen ne hagyd ki, már csak azért se, mert különben mibe nyomnád a fokhagymát, a hagymát, a lime-ot, meg a petrezselymet, amitől annyira finom lesz a szósz.  

 

Az eredeti receptet a Mentesrecept blogon olvashatjátok. Sárga Diána dietetikus blogját elsősorban azoknak ajánljuk, akik valamilyen egészségügyi probléma miatt kénytelenek tudatosan táplálkozni, de azoknak is jól jönnek a receptjei, akik más miatt érdeklődnek a valami/akármi/bármi mentes táplálkozás iránt. Itt van például ez a mascarponés pohárdesszert, nehogy édesség nélkül maradjunk, vagy ez a csokis süti. Cukormentes, természetesen, sőt, utóbbi laktóz- és gluténmentes is. A szakember receptjeiben mindig olvashatók az étel paraméterei is: energia, szénhidrát, fehérje, stb. tartalom. Érdemes böngészni!

Kép forrása: mentesrecept.blog.hu

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sobors.hu/api/trackback/id/tr3813869764

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.