Panírozás hatékonyan - ahogy mi csináljuk :D

Ne higgy a videóknak, higgy nekünk! (Bár ez is egy videó)

Belsőolga 2018. május 28.

Panírozni senki sem szeret, sőt, ha minket kérdeztek, szerintünk kimondottan utálatos dolog. Szerencsére az interneten számos kerülőutat lehet találni, amelyek egytől egyig azt ígérik, hogy a segítségükkel gyorsabb, egyszerűbb, és simább ügy lesz a panírozás. Ezeket a módszereket teszteltük le Andival, és közben remekül szórakoztunk.

Rendkívüli jóindulatunknak hála, úgy voltunk vele, hogy nem válogatunk, minden módszert kipróbálunk, ami csak szembe jött velünk az évek során. Végül is kik vagyunk mi, hogy előre megítéljük, siker lesz-e az eredmény, vagy ablakon kidobott hús?

panirozunk.jpg

Először bevetettük a hagyományos, három tányéros módszert, mintegy referenciamunkaként. Na, ez az, amit annyira utálunk csinálni, mert az ember ujjára vastagon ráköt a panír, és az ötödik szelet hústól, amit akkor már 15 körben forgattunk meg valamiben, úgy érezzük, hogy ennek soha, de soha az életben nem lesz vége. Az eredmény viszont a jól ismert, és tökéletes rántott hús, az etalon.

De ki akar ennyit bindzsizni egy tál rántott hússal? Senki, úgyhogy kipróbáltuk a dobozban összerázós módszert. A kisült rántott húsok leginkább egy összefilcesedni készülő irhára emlékeztettek, de szerintünk ez még belefér.

Ennél sokkal simább megoldást ígért a harmadik módszer: mindent beleöntöttünk egy nejlonzacskóba, húst, lisztet, tojást, morzsát, és összeráztuk volna, ha hajlandó lett volna elegyedni, de nem volt. Nem lövöm le a poént, nézzétek a videót, és nevessetek velünk szívből, csilingelve.

Az utolsó módszer, amelyben egy sodrófa is mellénk szegődött, egy bűvésztrükkhöz hasonlított, és, mint bebizonyosodott, az is.

Hát, ma sem jutottunk közelebb a Tökéletes Panírozáshoz, de legalább azt már tudjuk, hogy mit ne higgyünk el a kitchenhack videóknak.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sobors.hu/api/trackback/id/tr8013998634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.