18 dolog, amiért a pincérek utálják a vendégeket

Természetesen te egyiket sem követed el soha

SóBors 2018. május 30.

A felszolgálókkal érdemes jóban lenni, mivel ők hozzák ki az ételt. Akinek ez a mondat magyarázatra szorul, az nem tiszteli eléggé sem a testét, sem az ételét, ha értitek, mire gondolok, sem pedig mások munkáját, ami nem túl szép dolog.

De hogyan vágódj be a pincérnél? A nyakkendőjét dicsérgetni elég hülyén hangzik, a borravaló összege meg csak utólag fog kiderülni. Szerencsére, az érintettek válaszaira alapozva, a Buzzfeed összeszedte, hogy mik azok a dolgok, amiktől a felszolgálók jó eséllyel kiborulnak.

Szóval közelítsük meg a dolgot a másik irányból, és óvakodjunk azoktól a tettektől, amiket a pincérek sérelmezni szoktak, és máris felírnak nekünk lélekben pár jó pontot. Közös érdek, mindenki jól jár.

Ezek tehát azok a dolgok, amiktől a pincérek úgy érzik, hogy finoman szólva nem tisztelik a munkájukat:

1. Amikor a vendég nem veszi észre, vagy nem érdekli, hogy a pincér egy tűzforró tányért tart a kezében.

„Letenném a tányért a vendég elé, de ő észre sem veszi, mert éppen a telefonját nyomkodja. A kezem lángol, közben ő éppen posztolja, hogy az étele még mindig nem érkezett meg.”

2. A vendég, aki gyerekmegőrzőnek használja az éttermet.

„Amint letette a fenekét a székre, már el is felejtette, hogy ott vannak vele a gyerekei. Engedi, hogy szaladgáljanak az étteremben, amivel nemcsak a munkánkat akadályozzák, de a többi vendéget is zavarják:”

3. Amikor azt akarja, hogy meglepjem, ahelyett, hogy rábökne valamelyik ételre.

„Gyűlölöm, ha egy vendég nem tudja, mit akar, és azt mondja, hogy lepjem meg őt. Hát, barátom, akkor megkapod a legdrágább fogást az étlapról, és egyáltalán nem érdekel, hogy ízlik-e, vagy sem. Legközelebb majd gondolkodsz.”

4. A "kempingező".

„Ott kempingezik az asztalnál, miután kifizette a számlát. Az persze rendben van, ha még pár percet ücsörög vacsora után, elkortyolja a kávéját. De a vacsoraidő kellős közepén kapja magát, és húzzon el, mert várnak az asztalra!”

5. Amikor mindent kér a burgerébe, később meg reklamál miatta.

„A legrosszabb, amikor minden hozzávalóra bólogat, miután elmagyaráztam, mi micsoda, majd visszahozza a hamburgerét, mert olyan dolog is került bele, amit nem szeret.”

6. Aki megjátssza, hogy nem ízlett az étel, csak hogy ne kelljen kifizetni.

„Megeszi az étel 80 százalékát, de kéri, hogy ne számold fel, mert gusztustalan volt – majd kér hozzá egy elviteles dobozt.”

pincer.jpg
Fotó: Shutterstock

7. A vendég, aki csettint vagy fütyül, hogy felhívja magára a pincér figyelmét.

„Semmi sem rosszabb annál, mint amikor egy vendég csettint, fütyül, vagy megragadja a ruhámat, hogy ráfigyeljek. Nem vagyok kutya. Ember vagyok, legyen szíves úgy is viselkedni velem.”

8. A vendég, aki minden áron a kezembe akarja nyomni az étlapot

„Amikor erőlteti, hogy vegyem már el tőle az étlapot, miközben a többiek még rendelnek. Én meg zsonglőrködhetek, miközben megpróbálok mindent feljegyezni.”

9. Amikor felnőttek gyerekmenüt rendelnek.

Ez nem szorul magyarázatra.

10. A vendég, aki még köszönni sem képes, mielőtt odanyögi a rendelését.

„- Jó napot, hogy vannak?
 - Vizet!”

11. Aki megtapsolja, ha eltörik egy pohár.

„A vendég, aki tapsolni kezd, ha hallja, hogy valahol eltört egy pohár.”

12. A vendég, aki azt állítja, hogy ismeri a tulajdonost.

„Azt mondja, hogy ismeri a tulajdonost. Bárki, aki hozzáfér a google-hoz, tudhatja a tulajdonos nevét. Nos, ha tényleg a tulajdonos jó barátja lennél, egész biztosan szólt volna előre, hogy meg fogsz érkezni ezen az estén, és vendégül fogunk látni vacsorára. Nem Vagy Különleges.

- Ismerem a tulajdonost!
- Nahát, én is, muhaha."

13. A vendég, aki zárás előtt esik be az étterembe.

"Vagy éppen az ebédidő közepén, a legnagyobb hajtás idején érkezik egy jó nagy társasággal, és közli, hogy 45 percük van összesen."

pincer2.jpg
Fotó: Shutterstock

14. Az a bizonyos éttermi dolgozó, aki mindent jobban tud

„A vendég, aki maga is étteremben dolgozik, és folyamatosan kijavítja a munkámat.”

15. A vendég, aki amiatt reklamál, hogy ki kell fizetnie az extra hozzávalókat.

„Rendel valami extrát, majd meglepődik, hogy felszámoltad.”

16. A vendég, aki azt állítja, hogy allergiás valamire, miközben pusztán csak nem szereti.

„Allergia vs. étkezési szokások. Természetesen mindenképpen azt fogjuk neked adni, amit kérsz, és teljesen mindegy, hogy allergiás vagy-e, vagy csak nem szeretnéd fogyasztani az adott élelmiszert. De légyszi, ne mondd, hogy allergiás vagy valamire, ha nem vagy az.”

17. Emberek, akik nem adnak borravalót az elviteles kajáért.

„Oké, elismerem, hogy szokatlan, és egyáltalán nem kötelező borravalót adni az elviteles éttermekben. Csakhogy, ha egy elviteles étteremben dolgozol, kicsit furán érzed magad, amikor valaki lead egy hatalmas rendelést, és nem ad a végén borravalót. Rekordidő alatt összerakjuk a rendelését, mindent korrektül bedobozolunk, összekészítjük az ízesítőket, evőeszközöket, felajánljuk, hogy segítünk kivinni a kocsihoz, és még arra sem képes, hogy bedobjon némi aprót a borravalós üvegbe. Az ilyesmi mindig felbosszant.”

18. És aki általában nem ad borravalót.

„Azt mondja, hogy te vagy a legjobb felszolgáló a világon, de borravalót soha nem ad.”

A bejegyzés trackback címe:

https://sobors.hu/api/trackback/id/tr614002802

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.