Epres-nutellás süti - Ezt még muszáj megsütnöd, mielőtt véget ér az eperszezon!
Gyors epres sütemény nutellával

Legolvasottabb cikkek
Friss és ropogós

Még lehet kapni epret, de már nem sokáig, ezt a receptet viszont mindenképpen ki kell még próbálnod! Epres, nutellás, vagyis minden benne van, ami addiktívan finom, és még elkészíteni sem tart sokáig.

Az úgy volt, hogy vettem három láda szamócát. Tisztítottam rendületlenül a lekvárnak és a szörpnek, de egy idő után úgy éreztem, így nem élet az élet. Csak a munka, a munka, az élvezet meg majd valamikor, ki tudja, mikor jön el, amikor majd egyszer felbontunk egy üveg lekvárt, de mikor lesz az még? Úgyhogy kénytelen voltam valami instant epres öröm után nézni, így született ez a süti.

Még csak nem is én csináltam, hanem odaszólítottam a 11 éves gyereket, keverni ő is tud, én meg folytathattam közben az eper előkészítését a lekvárhoz. Aztán a megfelelő lélektani pillanatban három marékkal beleszórtunk a feldarabolt szamócából a süti masszájába, ez volt az első elégedett pillanat.

A második

A második elégedett pillanat pedig akkor jött el, amikor megkóstoltuk a sütit, és kiderült, hogy a nutella nagyon jól áll az epres sütinek. Ezt az egy szeletet is alig tudtam megmenteni, hogy lefotózhassam, ugye, milyen jól néz ki? Készítsetek ti is epres-nutellás sütit, és söpörjétek be az elismerő pillantásokat!

Epres-nutellás sütemény

epres-nutellás süti

Hozzávalók 8 adaghoz

  • 5 darab tojás
  • 10 dekagramm vaj
  • 30 dekagramm cukor
  • 1 csipet
  • 1 csomag vaníliáscukor
  • 1 csomag sütőpor
  • 3 hatalmas evőkanál Nutella
  • 30 dekagramm liszt
  • 0.5 kilogramm eper darabokra vágva
Recept idők

Elkészítés:

A tojások sárgáját a vajjal és a cukorral jól kikeverjük, majd hozzákeverjük a nutellát is.

A tojásfehérjékből egy csipet sóval habot verünk, óvatosan hozzáadjuk a tojássárgás masszához.

A lisztbe beleszórjuk a vaníliáscukrot és a sütőport, majd ezt is hozzákeverjük a masszához.

Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, rászórunk három marék darabokra vágott epret, és kissé belenyomkodjuk.

Mehet a sütőbe, tűpróbáig sütjük. Szeletelés előtt hagyjuk kihűlni.

Ezt is szeretjük