Cukor- és lisztmentes, brutál kakaós keksz diétázóknak, negyed óra alatt

Mandulalisztes mentes csoda

Belsőolga 2018. június 10.

Ha az ember már nagyon régóta diétázik, mondhatni, életmódot váltott valamikor, a múlt ködébe vesző időkben, akkor szerencsés esetben már eljutott odáig, hogy az édességet nem egy tábla Milka jelenti, hanem bekap pontosan egy falat, de valami brutálisan ízdús, és jó minőségű alapanyagokból készült sütit. Ez pont olyan.

Még valamikor hónapokkal ezelőtt vettem egy csomag mandulalisztet, hogy alkalomadtán majd készítek belőle valami finomat. Mivel korábban előfordult már, hogy a méregdrága alapanyagom megmolyosodott, már nem bízom az ilyesmit a véletlenre, egyenesen a mélyhűtőbe dobom, amikor hazaérek, és általában jól ott is felejtem.

Így két legyet ütök egy csapásra: a fagyos kalandot tuti nem élik túl az élősködők, ráadásul soha nem romlik rám a mandulaliszt, vagy az egyéb, kényes őrlemény. Persze, ne papírzacskóban legyen!

mentessuti.jpg

Magát a sütit elkészíteni nem nagy kaland, nagyjából öt percet vett igénybe, a sütés pedig másik tízet. Az eredmény garantáltan liszt-, glutén, cukormentes, nyugodtan megkínálhatjuk belőle az összes fogyókúrázó, hoppá, bocsánat, diétázó, vagy életmódváltáson átesett barátunkat.

Pirult mag + kakaó = <3

Előre szólunk, hogy ez a süti nagyon-nagyon kakaós, ezért kávé, vagy kakaó, esetleg tej mellé is remekül passzol. Nem kell belőle sok, egy-két darabbal bőven kielégül az édességvágy. A tetején, a sülés közben kissé ropogóssá vált kesudió teszi fel rá a koronát.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sobors.hu/api/trackback/id/tr2214017018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.