Így készül a strandos lángos, nem kell hozzá dagasztógép!
Süssél lángost, ígérjük, élvezni fogod!

Legolvasottabb cikkek
Friss és ropogós

Valamelyik nap, este hétkor eszükbe jutott a gyerekeimnek, hogy milyen jó lett volna a strandon lángost enni. Ez természetesen abban a pillanatban történt, amikor, még enyhén vizes hajjal, kiléptünk a strand kapuján. Vissza már nem mehettünk, úgyhogy hazáig meg is barátkoztam a gondolattal, hogy este én még lángost fogok sütni. Fél kilencre készen is voltam, mosogatással együtt. Nem nagy kunszt a lángossütés, nekem elhihetitek.

Úgy érzem, mindenképpen előre kell bocsátanom, hogy nincs dagasztógépem. Szándékosan nem veszek, legalább ennyi nehezítés legyen a dologban, hogy kézzel dagasztom a tésztát. Ha még ez sem lenne, az egyenlő lenne a beletörődéssel, a gyeplő lovak közé dobásával. Az én fejemben ugyanis a dagasztógép nem a tésztát dagasztja, hanem engem. A jó kelt tészta az egyik legfinomabb, legkívánatosabb, legcsodálatosabb dolog a világon, az egyetlen, aminek nem tudok ellenállni. Na jó, meg a málnának sem.

Na, de keverjük le a lágy zenét, ami elindult a fejünkben, és beszéljünk a realitásokról. Este fél nyolckor nekiálltam lángostésztát dagasztani, fél kilencre megettük az utolsó falatig, és még el is mosogattam utána. Hát, nem egy orosz krémtorta bonyolultságú étel, viszont nagyon egyszerű: a lángos kenyértésztából készül. A kenyér pedig, definíció szerint a legegyszerűbb sütemény.

A lángos 30 fokban az igazi!

Van ennek a 30 foknak egy nagy előnye: 10 perc alatt megkelt a tészta, nagyjából annyi idő alatt, amíg elmosogattam. Majd formázás után másodszor is megkelt, amíg felforrósodott az olaj. Ebben a pillanatban megértettem, hogy miért nyári, strandétel a lángos.

Lángos

stl

Hozzávalók 4 adaghoz

  • 0.5 deciliter langyos tej
  • 1 csipet cukor
  • 1 csomag instant porélesztő
  • 0.5 kilogramm liszt
  • 2 kávéskanál
  • 1 bögre víz
  • 1 liter olaj a sütéshez
Recept idők

Elkészítés:

A tejben, kis cukorral összekeverjük a porélesztőt.

Amíg felfut, kimérjük a lisztet, belekeverjük a sót, és megtöltünk meleg vízzel egy bögrét, kézközelbe állítjuk.

A felfuttatott élesztőt beleöntjük a lisztbe, majd egyik kézzel elkezdjük összedolgozni a tésztát, míg a másikkal öntjük hozzá a vizet. Dagasztjuk.

Közepesen lágy tésztát kell kapni. Addig kell dagasztani, míg elválik a kezünktől, ez eléggé gyorsan eljön, nem kell ide dagasztógép.

Letakarjuk, meleg helyre tesszük, ha nincs mindenhol 30 fok, hagyjuk megkelni.

Amikor megkelt, deszkára borítjuk, átgyúrjuk, majd olajos kézzel fél zsemle méretű bucikat formázunk belőle.

Ismét letakarjuk, másodszor is kelesztjük.

Közben felforraljuk az olajat.

A bucikat egyenként kihúzogatjuk a levegőben lángos formájúra, a széle vastag legyen, a közepe pedig vékony, és belefektetjük az olajba.

2-2 percig sütjük az egyik, majd a másik oldalát.

Lecsorgatjuk, sózzuk, majd tejföllel, sajttal, fokhagymával, ki mivel szereti, jó ízűen elfogyasztjuk.

(Fotót készítette: Christian Kadluba - https://www.flickr.com/photos/pokpok/30186675496, CC BY-SA 2.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=55152009)

Ezt is szeretjük