Az vagy, amit megeszel, és ez kétezer éve is pont így volt

Ettek ezek rendesen? I. - Civilizált kenyérevők, tejivó barbárok

Nagy István Gábor 2018. június 23.

Az egyre fejlettebb tudományos eljárásokkal napról napra többet tudunk meg kőkorszaki őseink táplálkozási szokásairól. Ahhoz épp eleget, hogy eredendően egészségesnek kiáltsuk ki, aztán divatos ideológiaként képviseljük vagy életmódként kövessük. Pedig akkoriban csupán azt ették, ami volt épp otthon.

Az biztosnak látszik, hogy paleolit őseink nem nagyon válogathattak, vagy jött magától a mamut vagy kitartóan keresni kellett. A diéta főszabálya, nagyjából egészen a jelen generációkig leginkább a túlélés volt.

5000 éve még javában a természeti adottságok írták az étrendet, amikor elég okosak lettünk ahhoz, hogy elkezdjük azokat befolyásolni, ami az írástudással együtt akkora civilizációs ugrás volt, hogy a táplálkozás egy csapásra az akkori népcsoportok saját kulturális azonosságát erősítő, a tányérjukon lévő furcsa dolgok alapján más népeket idegennek leíró, közös identitásképző tényező lett.

A mutimiteszel azóta is a legjelentősebb kultúra- és társadalomformáló hesteg, hogy az ősember felkarcolta a barlangja falára, csak akkor még tök úgy nézett ki, mint egy bölény. Most csak bő kétezer évre pörgetjük vissza az instafeedet, kb. a nulláról indulunk, pár rész alatt csak eljutunk a hesteg foodporn hesteg lovmájlájfig.

Az antik görögök és rómaiak, meg a mediterrán étrend

A görög-római kultúrkör alapötletét, hogy könnyebb közösségben létezni, mint egyedül, gyorsan megszerették a városokba tömörülő emberek. Nem is akaródzott nagyon kimozdulniuk, inkább körbevették magukat mindennel, ami az élethez kell.

A remek klíma adott volt, a kultúrnövények meg nem nagyon kószáltak el, így lett a mediterrán népek táplálkozásának legfőbb forrása a búzaföld, az olajfaliget, és a szőlőtőke.

A megművelt föld a napi kalóriabevitelen túl kulturális felsőbbrendűségüket is táplálta, a szántók övezte városok jelentették a civilizációt, amin túl a vad természet zord világába még a számkivetetteket se szívesen küldték ki, pláne esőben. A kertművelésre műveltségük fokmérőjeként tekintő rómaiak napi menüjének alapja a kenyér, a bor, a zöldségfélék, és a sajt voltak. Állataikat inkább gyapjukért és tejükért tartották, és bár a húst sem piszkálták odébb a tányéron, az közel sem bírt akkora jelentőséggel, mint a későbbi korokban a társadalmi viszonyokat is meghatározó, ropogósra sült csülök.

Vadászó, gyűjtögető barbárok

A rendezetlen földek és szűz erdőségek viszont a területükön élő germán és kelta népek szívének voltak kedvesek. Észak- és Nyugat-Európa határtalan erdőségei temérdek állatot rejtettek, vadászatuk vagy erdei növényzeten tartásuk kevés vesződséggel járt, nem is fájt a fejük a vetés és az aratás közötti hosszú, és bizonytalan időszakokban.

A növények közül az árpa és a rozs arra volt jó, hogy sörré erjesszék, az erdei gyümölcsök meg már akkor is passzoltak a vadhúshoz, ami mellé aludttejet ittak. A tojást már rég nem csak kilopták a madarak alól, egyszerűen leették róla tojót. Ami délen a búza, az északi népek számára a disznó volt; nem csupán a legfontosabb táplálékukként, de legfőbb  gazdasági és társadalmi értékükként tisztelték, és tették hiedelemrendszerük fontos szereplőjévé.

Az emberi mivoltukat a kenyérevéssel azonosító latin gondolkodók nem győztek undorral rácsodálkozni a táplálékukat a természetből mindenféle értékes emberi tevékenység nélkül, csak úgy magukhoz vevő északiak vadállatias barbárságán. Amazok meg értetlenül álltak a földeken gürizés előtt, hiszen annyi minden jöhetett szembe, amivel csupán egy feladatuk volt, meg kell enni őket, mielőtt elszaladnak.

south_north.png

Folyt. köv.

Később persze a népek és szokásaik keveredése, ami a római birodalom terjeszkedésével kezdődött, majd a germán népek egész Európára kiterjedő befolyásával folytatódott, nem csupán a táplálkozási szokásokra volt hatással. A kereszténységgel a kenyér és a bor szentsége a kontinens legtávolabbi pontjain is a mindennapok központi eleme lett, ahogy a húsevés a gazdagság legfőbb jelképévé vált délen is. Hogy miért és hogyan alakult így, arról legközelebb.

A táplálkozási szokások különbözősége ma is jelen van, nem csak a tányérunkon, de identitásunkban is. Prágában a sörben sült csülökkel jön, Rómában az articsókás pizzán.

 A folytatásban a hús ereje találkozik a kenyér és a bor kultuszával, de jön a klímaváltozás, és jól odacsap az asztalra.

 (Felhasznált irodalom: Massimo Montanari:Éhség és bőség)

A bejegyzés trackback címe:

https://sobors.hu/api/trackback/id/tr314027234

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.