Arab szerelmünk: a tabouleh

A tabouleh izgalmas és laktató saláta, tessék, itt a recept

SóBors 2018. július 6.

A tabouleh egy hagyományos arab étel, habár a Kaukázusban és a Balkánon is előszeretettel fogyasztják. Sőt, most már a nyugati világban is egyre népszerűbb, ami nem véletlen, hiszen nagyon finom, nagyon könnyen elkészíthető, és ráadásul izgalmas ízű és hűsítő saláta, a hozzávalói pedig könnyen elérhetőek.

Hagyományosan durvára vágott petrezselyem, paradicsom, menta, hagyma és bulgur kell hozzá, az ízesítéséhez pedig olaj, citrom, só és bors. Bizonyos változataiban saláta, fokhagyma is szerepel, és a bulgur helyett kuszkuszt használnak. Ez utóbbit rátok bízzuk, használjátok azt, amelyik éppen van otthon, vagy amelyiket jobban szeretitek.

tabouleh.jpg 

Fogyaszthatjuk salátaként, például grillezett húsok, zöldségek vagy sajt mellé, vagy feldobhatjuk vele az unalmasra sikerült sülteket, de ha éppenséggel úgy gondoljuk, simán megállja a helyét főfogásként is. A fűszerezésnél használhatunk még római köményt, koriandermagot, csilipaprikát ízlés szerint, de nem érdemes túlzásba vinni.

Bulgur vs. kuszkusz

Térjünk vissza egy kicsit a kuszkusz / bulgur vitához. Mindkettő durumbúzából van, vagyis nutricionálisan túl nagy különbség nincs a kettő között. Az elkészítés ideje közt viszont igen: a kuszkusz nagyjából öt perc alatt párolódik készre (kétszeres mennyiségű forró vízzel nyakon öntjük, lefedjük, és öt perc múlva kész), a bulgurt viszont fél órán át áztatni, vagy legalább 10 percig főzni kell. Az állaguk is igen eltérő, a bulgurt "harapni" kell, a kuszkusz meg olyan apró, hogy szinte csak nyelni. Mérlegeljétek a szempontokat, és döntsetek!

Nagyon fontos információ, hogy IR-esek hetente egyszer beilleszthetik a menübe.

Fotó: Shutterstock

A bejegyzés trackback címe:

https://sobors.hu/api/trackback/id/tr6014076669

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.