Így készül az erdélyi savanyú zöldbableves, más néven paszulycsorba

SóBors 2018. augusztus 14.

A csorba tipikus erdélyi leves, habár eredetileg természetesen a román konyhából vették át. A mi leveseinktől abban különbözik, hogy valamivel savanyítják, ezért a végeredmény egy rendkívül frissítő, savanykás étel lesz. Az elmaradhatatlan zöldfűszerek pedig csak a végén kerülnek bele.

Természetesen csorbát is főzhetünk bármiből, ami a kezünk ügyébe kerül (vö. kőleves). A szalonnától a karalábé levélig bármit bele lehet tenni a fazékba, amit csak el tudunk képzelni levesként, meg még azon is túl. (Jut eszembe, a minap brokkoli levelekből főztem levest, és isteni lett.) Gazdagíthatod szalonnával, csirkehússal, vagy ami éppen van otthon.

paszulycsorba.jpg

A személyes kedvencem a zöldbab csorba, vagy, ahogy Erdélyben mondják: paszulycsorba. Eredetileg korpaciberével savanyították, ami egy korpából készült, savanykás lé, és Romániában üvegben, sőt leveskocka és por alakban is lehet kapni, de ezzel most senkit sem szeretnénk sokkolni. A lényeg, hogy bármivel lehet savanyítani a csorbát. Nálunk a legelterjedtebb megoldás erre a tejföl, de simán lehet citromlevet, sőt, ecetet is csöpögtetni a csorbába a cél érdekében. Minden megoldás szabályos, és finom, bár kétségtelenül más-más ízű.

Másképp készül

Az elkészítés szabálya, megfigyelésem szerint az, hogy amiről elnevezzük a levest (ebben az esetben a bab), azt a hozzávalót tesszük fel vízben főzni, a többit pedig először zsiradékon megdinszteljük, csak azután öntjük bele a fazékba, és kezdjük el együtt főzni.

Fűszerként olyat érdemes használni, amihez fejben az erdélyi hangulatot társítjuk. Ez nálam a tárkony, a lestyán. a kapor és a csombor (borsikafű). Mindegyik vidáman megél cserépben is, vagyis, ha szintén rajongó leszel, érdemes beszerezni egy-egy élő növényt, nagyon sokoldalúan használhatók.

Fotó: Shutterstock

A bejegyzés trackback címe:

https://sobors.hu/api/trackback/id/tr3614164517

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.