Kenyértörténelem a kenyér ünnepén: a búza háziasította az embert, nem fordítva
Evolúciós siker

Legolvasottabb cikkek
Friss és ropogós

A kenyér, illetve annak ősei több tízezer éve részei az emberiség történetének, sőt, a gabonák háziasítása az egyik legnagyobb társadalmi változás mozgatórugója is volt: emiatt cserélték le őseink a vándorló életmódot a letelepedére.

Vadbúzából, vadárpából és növényi gyökerekből sütött lepények máig megmaradt elszenesedett maradványaiból tudjuk, hogy a vadászó-gyűjtögető emberiség már 14.500 évvel ezelőtt is fogyasztott lepénykenyeret. Sőt, egyes feltételezések szerint a tűz használatának megjelenésével egyidős a recept, miszerint a magokat meg lehet pirítani, vagy megőrölve és vízzel keverve el lehet fogyasztani. 

shutterstock 1024525978

Az emberek azonban sokáig, a történészek szerint mintegy 2,5 millió éven át csak abból éltek, amit találtak vándorlásuk közben. Nem volt ez egy rossz élet - állítják a kutatók, napi néhány óra erőfeszítéssel megélhetést biztosított, bár kétségkívül voltak szűkös idők, és nehézségek, ha egy csoportban betegek, öregek voltak, akik nem bírták a tempót.

Az emberiség legnagyobb átverése: a mezőgazdasági forradalom

Aztán körülbelül 10 ezer évvel ezelőtt hatalmas változás történt, olyan, ami azóta is meghatározza, merre fejlődik az emberiség, és hogyan élünk mi is, ma, Európában. 

A szabadon jövő-menő vándornépek letelepedtek, aminek fő oka nem volt más, mint az a megfigyelés, hogy ha egy gabona magjai a földbe potyognak, ott a következő évben több gabona nő ki. És ha dolgozunk vele, ápoljuk, vigyázzuk, akkor jobb termésünk lesz. Ha nem csak úgy levadásszuk, ami szembejön, hanem mi magunk tartjuk az állatokat, akkor mindig bőségesen lesz hús. 

Ez volt a mezőgazdasági forradalom, ami alapjaiban formálta át az addigi társadalmakat, és ami sok történész, köztük a mostanra világhírű Harari szerint az emberiség egyik legnagyobb átverése, és valaha hozott legnagyobb áldozata volt.

A gabona háziasított minket, nem mi a gabonát

A vándorló-gyüjtögető népek már jóval korábban ismerték a  természet titkait, hiszen a túlélésük múlott rajta. És a mezőgazdasági forradalom nem egy könnyebb életet hozott, hiszen a vándorló népek napjaik legnagyobb részét érdekes, stimuláló környezetben töltötték, kevesebb veszély, betegség és éhezés fenyegette őket, mint a szűk helyekre összetömörült letelepedett embert. 

A mezőgazdasági forradalom valóban megnövelte az emberiség rendelkezésére álló táplálék összmennyiségét, csakhogy ez a többlet sohasem hozott jobb étkezést vagy több kikapcsolódást az embereknek. Ehelyett népességrobbanást és elkényeztetett uralkodóosztályt termelt ki, miközben az átlagos földműves többet dolgozott, mint az átlagos gyüjtögető-vadászó társa, és sokkal egyoldalúbb táplálkozás lett a jutalma.

Ki volt a felelős mindezért? 

Nem a papok, nem a királyok, nem a kapzsi kereskedők. A tettes néhány növényfaj volt, mint például a búza, a rizs vagy éppen a burgonya. Ezek háziasították az embert, nem pedig fordítva.

10 ezer évvel ezelőtt a búza egyike volt a számtalan vadon növő fűfélének, amely a Közel-Kelet egy kis részén volt őshonos. Már az összes kontinensen hatalmas kiterjedésű búzamezőket látunk, összesen nagyjából 2,25 millió négyzetkilométernyit. Annyi helyet foglal el a búza a földön, mint Nagy Britannia területe. Mi ez, ha nem a legnagyobb evolúciós siker egy jelentéktelen kis fűfélétől?

shutterstock 481696696

Eközben az emberek komoly áldozatokat hoztak, mert a búza kényes. Nem szereti a sziklás, köves talajt, ezért kitisztították neki a földeket. Nem szeret osztozni a helyen, vízen, tápanyagon más növényfajokkal, ezért a férfiak és nők a tűző napon görnyedve szedegették közüle a többi növényt. Figyelték, ne lepjék el férgek, amelyektől megbetegedhet. Vizet hordtak forrásokból, folyóktól tavakból, nehogy kiszáradjon. A búza védtelen volt, ezért az emberek őrködtek, és elzavarták a nyulakat, a sáskákat, és bármit, ami a termést veszélyeztette. A búza éhsége olyan nagy volt, hogy az emberek még az állatok ürülékét is összegyűjtötték, hogy jobban teremjen.

És az emberiség az egészségével fizetett mindezért: a test nem úgy alakult ki, hogy naphosszat görnyedjen a földeken, így az életünkbe beküszöntöttek az addig ismeretlen betegségek: elcsúszott csigolyák, a csontritkulás és a sérvek. 

És mit kaptunk ezért cserébe?

Hát biztosan nem jobb táplálkozást: a gyüjtögető-vadászó népek sokkal változatosabban ettek. Nem is nagyobb létbiztonságot: a termés volt minden, és egy rossz év egész közösségeket veszélyeztetett, akik nem kerekedhettek fel, hogy megnézzék, mi van pár 10 vagy pár 100 kilométerrel arrébb. Nem is jelentett nagyobb békét: a farmereknek a termés és a föld volt az összes vagyona, akármilyen erős ellenség jött is, nem adhatták fel, hiszen akkor a biztos éhezés várt volna az egész közösségre. Akármi történt is, harcolniuk kellett, az utolsó vérükig.

Hogy akkor mit kapott az emberiség a búzától? Sok-sok-rengeteg emberi DNS másolatot. Ha az egyes ember hatalmas áldozatot hozott is a búza kedvéért, az emberiség, mint faj óriási sikertörténetként élte meg a mezőgazdasági forradalmat. Az emberek száma robbanásszerűen nőtt, és ezt nem másnak köszönhették, mint a búzának. (És más kontinenseken a rizsnek és a kukoricának)

És az ember és a kenyér története azóta halad együtt, már az ókori egyiptomból fennmaradtak kovászos kenyerek maradványai, az ókori  Athénban pedig már 2500 évvel ezelőtt péktől vehették a kenyeret a polgárok. 

A középkori Európában a kenyér már Az Alapvető Táplálék volt, amelyet gyakran olyan formában sütöttek, hogy egyben tányérként is szolgált, felszívta az étel szaftját, és a végén el is lehetett fogyasztani. 

shutterstock 252141721

Az elmúlt kétszáz évben a kenyér már mindenkinek rendelkezésére állt, bár fehér kenyeret csak az úri népek fogyasztottak, a szegényeknek pedig csak a barna - teljes kiörlésű - kenyér jutott.  A sors fintora, hogy az utóbbi évtizedekben ez megfordulni látszik, és a fehérkenyér válik a szegényes, nem tápláló étkezés szinonímájává.

Ezt is szeretjük