Padlizsános tészta, ami kétszer járta meg a sütőt, de megérte
Sült padlizsános sült tészta olasz módra.

Legolvasottabb cikkek
Friss és ropogós

Mostanában, mivel szezon van, reggelente bedobok pár padlizsánt a sütőbe. Van, hogy kápia paprikák társaságában, és akkor ajvár lesz belőle, és az is előfordul, hogy nincs vele semmi tervem, majd ha jön az ihlet, lesz belőle kaja.

Legutóbb például padlizsános sült tészta lett belőle véletlen. A jó alaposan megsült padlizsánokat rádobtam a dinsztelt hagymára - ebben az állapotában már magától szétesnek krémesre. Csak ízesíteni kellett ezzel-azzal... oké, olaszos lett, szóval aszalt paradicsommal, olajbogyóval, bazsalikommal és parmezánnal. Közben megfőtt a tészta is.

A kettőt összekevertem, és betoltam a sütőbe. Negyed óra alatt össze is sült, az ízek összeálltak, és isteni padlizsános tészta lett a jutalmunk. Közben persze az ismerősöm járt a fejemben, akivel egyszer a piacon találkoztunk, és elővezettem neki, hogy mit fogok főzni, mintegy segítségképpen, mert ő viszont teljesen tanácstalan volt. Hümmögött egyet, majd kibökte: "hát, olyat én is tudok főzni, amit csak én eszek meg".

Azóta mindig ez a bölcsesség jár a fejemben, amikor olyasmit főzök, ami, mondjuk úgy, nem száz százalék, hogy gyerekbarát koncepció. Most viszont mázlim volt (vagy csak időben eldugtam az összes édességet?), mert mindenki lelkesen falta a padlizsános tésztát, úgyhogy készítsetek ti is nyugodtan, (csak ne felejtsétek el előtte jól kiéheztetni a gyerekeket!) Tejfölt is tettünk rá a végén.

Padlizsános sült tészta

padlizsános sült tészta

Hozzávalók 3 adaghoz

  • 2 darab padlizsán
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • 0.5 fej hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 3 evőkanál paradicsompüré
  • 3 darab bazsalikomlevél
  • 1 marék fekete olajbogyó
  • 4 darab aszalt paradicsom
  • 1 ízlés szerint
  • 5 dekagramm parmezán reszelve
  • 30 dekagramm durumtészta
  • 1 opcionáls a tetejére még sajt
Recept idők

Elkészítés:

A padlizsánokat megszurkáljuk, betoljuk a 200 fokos sütőbe, és megsütjük. Nyugodtan ott hagyhatjuk egy órára, az sem baj, ha a héja megfeketedik, annál könnyebb lesz dolgozni vele.

Amikor a padlizsán kész, vagy később bármikor, megfőzzük a tésztát és felmelegítjük a sütőt 200 fokra.

Közben olívaolajon megdinszteljük a hagymát, amikor majdnem kész, megfuttatjuk rajta az apróra vágott fokhagymát is.

Közben kifordítjuk a héjából a padlizsánt, és amikor a hagyma megdinsztelődött, hozzáadjuk. Fakanállal szétnyomkodjuk.

Hozzáadjuk a többi hozzávalót a parmezán kivételével, elég, ha egyet rottyan.

Amikor megfőtt a tészta, leszűrjük, de a levéből egy kicsit meghagyunk, ezzel hígítjuk a szószt.

Egy hőálló tálban összekeverjük a tésztát, a szószt és a főzőlevet, belereszeljük a parmezánt, és betoljuk a sütőbe.

Tíz perc alatt, 200 fokon készre sütjük.

Fotó: Shutterstock

Ezt is szeretjük