A második legpszichedelikusabb süti: a csíkos tallér
De azért is érdemes megsütni, mert finom

Legolvasottabb cikkek
Friss és ropogós

Néha jól esik túllépni az egyszerű, villámgyorsan elkészíthető kevert sütiken, és eljátszani a süteménytésztával. Persze, nem kell rögtön cukrászati remekre gondolni, de egy pszichedelikusan körbe-csíkos süti azért elég jól tud mutatni.

Pedig csak annyi a trükk, hogy a tésztát kétfelé vesszük, és az egyik buciba beledolgozunk még egy kis kakaóport is, hogy barna legyen. Persze, ha le akarod nyűgözni a gyerekeidet, ugyanezzel a módszerrel készíthetsz nyalóka színű, kék-sárga-piros csíkos tallérokat is, ebben az esetben a korszerű élelmiszeripar csodáját, az ételfestéket kell segítségül hívnod.

A különböző színűre festett tésztákat megpróbáljuk közel egyformára nyújtani, majd egymásra helyezzük, és feltekerjük őket. Nagyban megkönnyíti a dolgunkat, ha van ideje másfél-két órát hűlni, keményedni a hűtőszekrényben, és a végén, szeletelés után sokkal szabályosabb köröket fogunk kapni.

A kétszínű rudakat felszeleteljük, és az így kapott korongokat, tisztes távolságra, mert megnőnek, egymás mellé fektetjük a sütőlapra, majd megsütjük. Kész is a csodakeksz, kávé és tea mellé is kiváló.

Csíkos keksz

csíkos tallér

Hozzávalók 4 adaghoz

  • 0.5 kilogramm liszt
  • 20 dekagramm cukor
  • 1 csomag sütőpor
  • 1 csipet
  • 20 dekagramm vaj
  • 2 darab tojás
  • 2 evőkanál vaníliakivonat
  • 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor
Recept idők

Elkészítés:

A száraz hozzávalókat elkeverjük egy tálban. Összemorzsoljuk a vajjal, majd hozzáadunk egy kanál vaníliakivonatot, és a tojásokkal együtt összegyúrjuk.

Kettéválasztjuk a tésztát. Az egyik feléhez hozzáadjuk a másik kanál vaníliakivonatot is, a másik felébe pedig beledolgozzuk a kakaóport.

Most kinyújtjuk a tésztákat, közel egyforma téglalapokat szeretnénk kapni.

A két lapot egymásra helyezzük. Mivel a barna tészta a keményebb, értelemszerűen az kerül alulra, felülre pedig a fehér. Szorosan feltekerjük, mint egy bejglit.

Most folpackba csomagoljuk, és betesszük a hűtőbe pihenni

Bekapcsoljuk a sütőt 190 fokra, és kibélelünk sütőpapírral egy sütőlemezt.

A rudakat felszeleteljük, a korongokat egymástól tisztes távolságra elhelyezzük a tepsin, majd beküldjük a sütőbe. 20 perc alatt meg is sül, de figyeljük, és tegyünk tűpróbát, mert ilyenkor már minden a sütőn múlik.

Fotó: Shutterstock

Ezt is szeretjük