Ha a creme bruleé-t szereted, ezt imádni fogod - A flanba ráadásul beépül a karamell

Legolvasottabb cikkek
Friss és ropogós

Kiskoromban láttam egy filmet, amiben többször is elhangzott, hogy "apa, csinálj nekem flant". Nekem fogalmam sem volt, hogy mi az, de nagyon jól nézett ki a filmben, úgyhogy én is megkértem a szüleimet, hogy készítsék el nekem. Azóta imádom a flant.

A flan lényegében sült tej, ahol a tejet tojással és tejszínnel összekeverjük és megsütjük. A tetejére pedig jön egy isteni finom karamellöntet, amely az egész desszertünket megkoronázza.

Sok verziója létezik, vannak, akik egyszerűen csak tejet kevernek ki tojással, én ezt a verziót is csináltam már, de lehet fele tej-fele tejszín arányban is készíteni, vagy akár sűrített tejet is tehetünk bele. A lényeg az, hogy a sütés végén egy pudinghoz hasonló állagú desszertet kapjunk. 

Fotó: Shutterstock

Nagyon egyszerű édesség, az alapja pár perc alatt elkészíthető, csak a sütés tart több ideig, illetve - akármennyire is szeretnénk - ezt a desszertet nem szabad melegen enni, meg kell várni, amíg teljesen kihűl, majd több órára a hűtőbe tenni. De meglátjátok, ez a várakozás minden falatot megér!

Karamell flan

flanrecept

Hozzávalók 4 adaghoz

  • 25 dekagramm kristálycukor
  • 100 mililiter víz
  • 200 mililiter tej
  • 4 darab tojás
  • 200 mililiter habtejszín
  • 1 teáskanál vaníliakivonat
Recept idők

Elkészítés:

Első lépésként a karamellnek állunk neki. Tegyük fel a vizet a cukorral egy edénybe, és közepes lángon addig főzzük, amíg aranybarna nem lesz a cukor. Nem kell folyamatosan kevergetni, elég, ha az edényt néha megrázogatjuk. Ha elkészült a karamell, öntsük bele kis tűzálló tálakba úgy, hogy minden tál alján egy fél centi vastag karamellréteg legyen. Nem baj, ha marad meg karamell, azt majd felhasználjuk a krémben. A tálak méretétől függ, hogy hány darabunk lesz belőle, kb. 6-8 darab. Hagyjuk a karamellt kihűlni. Közben egy másik edényben tegyük fel a tejet és a tejszínt alacsony lángon összemelegíteni. De vigyázzunk, ne forrjon fel! Ha már meleg, tegyük hozzá a maradék karamellünket, majd ha elolvadt a tejes keverékben, vegyük le a tűzről. Verjük fel a tojásokat a vaníliakivonattal együtt, majd adjuk hozzá a tojásokhoz a tejes-karamellás keveréket, de nagyon óvatosan adagoljuk, nehogy összerántsa a tojást. Ha kész a keverékünk, még öntsük át egy kis lyukú szűrőn is, ha szükséges, hogy a véletlenül megfőtt tojásdarabokat kiszűrjük. A kész keveréket ráönthetjük a karamellel megtöltött tálkák tetejére. Vegyünk egy mélyebb tepsit, öntsük fel a feléig meleg vízzel, majd ebbe helyezzük a tűzálló tálkákat. A tálakat még lefedhetjük alufóliával is, hogy ne égjen meg a tetejük. 160 fokra előmelegített sütőben legalább 60 percig süssük a flanjainkat. Ha elkészültek, akkor teljesen hűtsük ki őket, majd tegyük be őket pár óra a hűtőbe. Tálaláskor fordítsuk a tálkákat fejjel lefele, hogy a karamellöntet a desszert tetején legyen. Ha nehezen akarnak kijönni a formából, akkor megpróbálhatjuk körbevágni őket vagy beletehetjük a tálkák alját pár másodpercre forró vízbe.
Ezt is szeretjük