A tökéletes, lágy tükörtojás receptje - Épp olyan, amilyen a rajzfilmekben

Legolvasottabb cikkek
Friss és ropogós

Nagyon szeretek értelmetlennek tűnő neten terjedő gasztro divatokat kipróbálni, és ez most igazán teljesen bolond dolognak hangzott, végül azonban kiderült, hogy nem volt felesleges kísérlet.

Az “ehető emoji tojás” már vagy ezredszer került a szemem elé, de csak nem értettem, miről van szó, minek van. Talán mert túl egyszerű: olyan tükörtojás ez, mint az emotikonon vagy más megfogalmazással a rajzfilmekben: hófehér fehérje és szabályos, rikítóan napsárga sárgája, körben kontúrok nélkül. Ezúttal még tovább emeltem a reggeli abszurd módon rajzfilmesnek ható effektjét, és kerek formába ütöttem a tojást, de a lényeg nem is ez. Valójában arról van szó, hogyan lehet olyan tükörtojást készíteni, ami nem pirul meg kívül, a fehérje nem lesz papír jellegű, téphető, a sárgája szilárd, porózus, hanem az egész lágy, remegős, érintésre egyformán szinte folyékony.

A recept teljesen ellentmond az általam ismert tükörtojás-iskolának, aminél először kell magas lángon pirítani, majd takarékon, fedő alatt lágyra sütni a belsejét. Eddig ezzel a módszerrel teljesen elégedett voltam, pedig a rajzfilm vagy emoji tojás sokkal sokkal jobb dolog, ráadásul elképesztően egyszerű.

Lágy tükörtojás

DSC 2428

Hozzávalók 1 adaghoz

  • 5 gramm vaj
  • 1 darab tojás
Recept idők

Elkészítés:

A serpenyőbe kis vajat teszek, és a lehető legalacsonyabb fokozaton felmelegítem. Amikor felolvadt, óvatosan beleütöm a tojást. Maradok a legalacsonyabb lángon, és várok. Nálam 3-4 perc volt, a netes receptek szerint 4-5 perc kell, míg éppen megszilárdul a fehérje és a sárgája, de még mindkettő remegős marad. Egyetlen hátránya van a dolognak: annyira lágy, hogy igazi bűvészmutatvány sérülés nélkül a tányérra varázsolni, érdemes tehát azonmód, halogatás nélkül a serpenyőből elfogyasztani.  

Fotó: Ács Bori

Ezt is szeretjük