Minden, amit a szénhidrátokról tanultam, amíg cukorbeteg voltam

Ács Bori 2018. november 18.

Kétszer három hónapig voltam 160 grammos szénhidrát diétán egész életemben, de hihetetlenül sokat tanultam belőle. Ezek a tapasztalatok ma is erősen meghatározzák azt, ahogyan és amit, de főleg azt, mikor mennyit eszem.

A cukorbetegek számára kialakított diéta nem csak azt szabja meg, mennyi szénhidrátot ehetek egy nap, hanem azt is, hogy mikor, milyen elosztásban, mikor többet, mikor kevesebbet. Ami pedig a legfontosabb újdonság volt számomra, hogy mikor jó gyorsat és mikorra érdemes időzíteni a lassú felszívódású szénhidrátokból felépülő ételeket. Az inzulintermelés ugyanis nem egyenletes, ezért reggel lehet a legkevesebb gyors szénhidrátot enni, ez pedig fokozatosan nő délutánig, amikor a legjobban tolerálja a szervezet a cukrot. Onnantól pedig újra fokozatosan csökken, így estére már ismét tiltólistás minden gyors felszívódású szénhidrátot tartalmazó étel.

Gyors, gyors, lassú

Amikor először azt mondják az embernek, legyen óvatosabb a szénhidrátokkal, azt gondolja: oké, akkor nem eszem cukrot, és igyekszem kerülni a fehér lisztet, de mindez sajnos semmire sem elég. A diétás időszak során tanultam meg, mennyire fontos különbséget tenni a lassú és a gyors szénhidrátok között, és azt is, hogy rengeteg diétásnak gondolt étel nem is annyira az. Bár a 160 grammos diéta cukorbetegek számára van előírva, mindenkinek fontos tudnia mindennapi ételeiről azokat a dolgokat, amiket én a diétám során ismertem meg.

Tejtermékek

Számomra akkor nagy újdonság volt, hogy a tejeskávék és joghurtok, tejes turmixok, amiket addig ész nélkül ettem-ittam egész nap, mind gyors felszívódásúak, és csak nagyon kevés megengedett belőlük a diétámban. Az a kevés is inkább délelőtt, délben vagy délután. Reggel és este, mikor a leggyakrabban fogyasztottam ilyesmit, nem. Azóta egészen másképp tekintek a tejre, leálltam a fél literes tejeskávékkal és kétdecis joghurtokkal, elég a kávéhoz egy-fél deci tej, a müzlihez pedig pár kanál joghurt, nem kell több.

szenhidrat2.jpg

Gyümölcsök

A legnagyobb hideg zuhany azonban az volt, mikor megtudtam, hogy a gyümölcsök tulajdonképpen cukorból vannak. Sok, sok cukorból. Némelyik, mint például a szőlő vagy a banán, egyenesen tiltottak a diétában, míg más fajtákat is csak erős odafigyeléssel lehetett ennem. Így azóta nem vágok be együltömben fél kiló szőlőt, és banánból is csak néhány karikát teszek a müzlihez, ha egyáltalán teszek. Mert a legfontosabb a szemléletmód váltás volt: a gyümölcsöket gondolatban áthelyezni az édesség, desszert kategóriájába és száműzni a számolatlanul, akár étkezések között is ehető ételek közül.

Magas szénhidrát tartalmú zöldségek

Igen, még a zöldségekben is, legalábbis néhányban rengeteg cukor van. Például ott a répa, amiről azt gondolnád, hogy bármikor rágcsálhatod kilószámra, nem számít, pedig hajaj. A sütőtökről és az édeskrumpliról már ne is beszéljünk, mert ha a számok közé nézünk, azok is mehetnek a desszertbe, de legalábbis abba a sávba, ahol jobb erős mértéket tartani. Megtudtam, hogy arra is fontos figyelni, nyersen vagy főzve, pépesítve eszem a zöldségeket - a krémlevesek például sokkal gyorsabban szívódnak fel, mint a nyers zöldségek.

szenhidrat.jpg

Időzítés és mennyiség

A legnagyobb tanulság persze nem az, hogy mindenről le kéne mondani, ha nem akarjuk, hogy a vércukor szintünk szédültre jojózza magát egész nap. Csak az időzítés a fontos: nem ebédre választom a fitnesz salátát, hanem vacsorára, a spagettit viszont mindenképp délre időzítem. Ha édesség vagy gyümölcs, az csak délután, uzsonnaidőben jön jókor, de tiltani persze semmit nem kell. Sokat színesedett az ízlésem ezekben az időkben, hiszen rá kellett jönnöm, egy ha egy kanál édeskrumplit eszem az ebédhez, attól nem fogok jóllakni, ezért muszáj sokféle zöldséggel kipótolni a megszokott köreteket. 

Fotók: Shutterstock

A bejegyzés trackback címe:

https://sobors.hu/api/trackback/id/tr1014360199

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.