Fűszeres, krémes téli lencseleves, amihez tuti van otthon minden

Ács Bori 2018. december 3.

A vöröslencse egy hihetetlenül praktikus alapanyag, laktató, finom és nagyon hamar elkészül. Illenek hozzá a markánsabb fűszerek, a gyömbér, a kurkuma, kömény, csili: akkor az igazi, hogyha nagyon csípős, mi legalábbis így szeretjük.

Aztán jön mellé egy kevés kókusztej is, a csípést csillapítani, így áll helyre az egyensúly, a citrom pedig a kókusz édességét ellensúlyozza majd. Ez egy igazi téli kamraleves, mert mindig van hozzá otthon minden, ami kell, mégsem szürke vagy unalmas.

Nem is kell vele sokat szöszmötölni,  Ami pedig a legjobb benne, hogy ügyesen lehet benne elrejteni mindenféle zöldségeket, amiket a gyerekek amúgy nem biztos, hogy megennének: felveszi és elrejti a hagymát, a répát, paradicsomot anélkül, hogy bárki észrevenné, mi történik. Hogyha szívesebben elvinnénk még édeskésebb irányba a leves ízvilágát, és van éppen maradék sütőtök a hűtőben, lecserélhetjük rá a répát: még édesebb lesz tőle a leves.

dsc_2469.jpg

A kókusztej helyett lehet bele tenni tejszínt, de sokkal jobban passzol hozzá a kókusz íze, kár kihagyni belőle ezt a csavart. Nagyon kell bele betétnek valami ropogós, a legjobb a kókuszcsipsz, ha van éppen elérhető közelben. Ha éppen úgy alakul, készülhet kevesebb folyadékkal, és lehet belőle főzelék is., mint a képen, úgy is annyira gazdag, hogy alig kíván maga mellé valamit.

 

Fotó: Ács Bori

A bejegyzés trackback címe:

https://sobors.hu/api/trackback/id/tr8514334603

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.