Kovászos házi rozskenyér: a finn recept mindig beválik

Ács Bori 2019. február 2.

Igazi rozskenyeret csak az ország néhány pontján lehet kapni és ahol sütnek, ott sincs mindig. Pedig ez olyasmi, amit ha szeretünk, akkor nagyon tudunk rá vágyni. És nem az utánzatokra, a színezett, malátás morzsálódó cipókra gondolok.

Hanem arra a tömör, súlyos, száz százalékban teljes kiőrlésű rozslisztből készült kenyerekre, amikből egy szelet is bőven elég. A héja ropogós, de belül, tömörsége ellenére, nedves, és ami a legjobb, hogy nagyon savanyú. Ahhoz, hogy igazán finom legyen, sajnos muszáj kovászt gyártani, másképp egyszerűen nem megy. Most nem álltam neki az igazi vadkovászolásnak, hanem az annál eggyel gyorsabb verzióval készítettem el a kenyeret. 

A gyorskovász tizenöt óra alatt elkészül, és nagyon, nagyon jó kenyereket lehet sütni vele. Persze még mindig nem annyira zseniálisakat, mint az igazi vadkovásszal, de vele is sokkal nedvesebb, tartósabb és finomabb lesz a kenyér. A hűtőben vígan elvan, még akkor is, ha csak néhány hetente sütünk vele. Csak azt kell észben tartani, hogy miután használtunk belőle, etessük meg, azaz adjunk hozzá ugyanannyi lisztet és vizet. 

finn_rozskenyer.jpg

Ez a verzió most rozsliszttel készült, de ugyanígy elő lehet állítani sima fehér lisztből is, az viszont fontos, hogy kerüljön bele mindig teljes kiőrlésű liszt is. 

Fotók: Ács Bori/Só&Bors

A bejegyzés trackback címe:

https://sobors.hu/api/trackback/id/tr4214593676

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.