30 perces, citromos csirkemell - Pikáns és gyorsan elkészül

Ács Bori 2019. február 20.

Szerencsére egyre többet látok kezeletlen héjú citromokat a boltokban, ilyenkor mindig veszek egy csomót, annyira megörülök a lehetőségnek, hogy héjastul beletehetem mindenbe, amibe csak illik.

De most még a süteményeken, teákon, limonádékon és krémeken is túlmentem, és főszerepbe helyeztem ezeket a citromokat. Még csak nem is édességben vagy italban kerültek a középpontba, hanem egy húsételben, csirkével, mert így is nagyon nagyot tudnak menni, sőt, egészen máshogyan érvényesülnek. 

A recept amúgy különösképpen nincs túlcifrázva, nem kell a fanyarság mellé már sok minden, csak egy kis fehérbor és fokhagyma. 

citromos_csirkemell.jpg

Fontos, hogy a csirkemelleket előbb körbepirítjuk a serpenyőben, majd sütőben sütjük át belül, így nem fognak kiszáradni. Amíg átsülnek, éppen van idő elkészíteni a citromos mártást, így nem több, mint fél óra alatt elkészül az egész.

Akinek nincs otthon éppen használható fehérbora, helyettesítheti jó minőségű alaplével vagy húslevessel, csak a sózással kell óvatosabban bánni, ha az utóbbit használja hozzá.

Fotók: Ács Bori/Só&Bors

A bejegyzés trackback címe:

https://sobors.hu/api/trackback/id/tr8114611330

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.