Az első autentikus nápolyi pizza Budapesten - Vétek lenne kihagyni

Ács Bori 2019. március 6.

Nagyon vonzanak a megszállottan maximalista emberek, ezért is szerettem volna találkozni Vidó Nórival, aki - az Igen pizzázójával - itthon elsőként pályázik az eredeti nápolyi pizza minősítésre, amit egyáltalán nem egyszerű megkapni.

Azt már szinte mindenki tudja az Igenről, hogy autentikus olasz pizzát készítenek, rendes fatüzelésű kemencében, lassú kelesztéssel és minőségi olasz alapanyagokkal. A Madách téri pici pizzaszeletezőből tavaly decemberben lett igazi, nagy terű, beülős, kényelmes étterem. Azzal viszont talán már kevesebben vannak tisztában, mennyire maximalista, kompromisszumot nem tűrő, minőségi elveket állítottak fel maguknak, ez mivel jár, és hogy pontosan mi is a különbség a nápolyi és a római pizza között.

Mi az az AVPN minősítés?

- Szeretnék jó minőségű pizzát adni az embereknek - magyarázza Nóri, miért pályázták meg az AVPN (Associazione Verace Pizza Napoletana) olasz szervezet minősítését, ami igazolja, hogy az előírásoknak megfelelő, eredeti nápolyi pizzát sütnek. 
- Magyarországon még senki más nem kapta meg ezt a minősítést, pedig a környező országokban mindenütt van.

Hogyan néz ki a minősítési folyamat?

- Az AVPN szervezetének küldenie kellett egy videót, ami a legapróbb részletekig bemutatja az elkészítési folyamatot a dagasztástól a bucizáson át az alapanyagokig - leírni részletesen a receptet, bemutatni az éttermet, a nyújtást, sütést, hogy lássák, mennyire komolyan gondoljuk. Ezután jön ide egy ellenőr, aki mindent személyesen, alaposan megvizsgál. Amikor megkapjuk a minősítést, akkor abban nemcsak az a jó, hogy kirakhatjuk az ajtónkra, hanem az is, hogy felkerülünk az AVPN térképre. Mi is és sokan járjuk már úgy a világot, hogy csak olyan helyre ülünk be pizzázni, aminek megvan az AVPN minősítése.

igenpizzafb.jpg

Milyen követelmények vonatkoznak a tésztára?

- Élesztős tésztával dolgozunk, de nagyon minimális élesztővel - hiszen a kovász is a levegőből szedi össze a baktériumokat, itt pedig az állandó pizzasütés miatt olyan sűrű a levegő, hogy még a kovászomat is behozom néha, hogy kicsit megerősödjön. A nápolyi előírások szerint két órát kell egyben kelnie a tésztának, minimum 6 órát pedig kibucizva. Ez egészen másképp működik, mint például a kenyérsütésnél, ahol egyben kell hosszan, formázva pedig rövidebben kelnie a tésztának. A pizzánál ez fordítva van. Ettől az előírástól függetlenül a nápolyi pizzázók - ahol dolgoztam, ahol beláttam a konyha működésébe - este bucizgatták ki a tésztákat a másnapi sütéshez, tehát inkább 20-24 órás kelesztési idővel dolgoztak. Annyi engedmény van az előírásban, hogy miután teljesen megkelt a tészta, azután leállíthatod a kelést úgy, hogy berakod a hűtőbe.

igenpizza.jpg

Kihívás fenntartani

Nóri sokat mesélt arról, néha mekkora kihívás ezeknek a minőségi elveknek, előírásoknak minden nap megfelelni. 
- A decemberi nyitás időszakában például volt olyan, hogy nem csak a tésztából futottunk ki, de már az egész országban nem volt olyan liszt sem, amivel tudtunk volna dolgozni. Az AVPN nagyon szigorúan szabályozza a felhasználható liszteket is, van egy lista, amikről lehet válogatni. A 00-ás pizzasütéshez alkalmas liszteknek is rengeteg alkategóriája van, mi a napoletanát használjuk, ami ha elfogy és a beszállítónak sincs, akkor egyszerűen nem tudunk kinyitni. Nagyon sok lisztet kipróbáltam, óriási különbségek vannak, és csak az az egy a jó.

igen_nori.jpg

Az AVPN minősítéshez a vezető pizzasütőnek rendelkeznie kell a szervezet diplomájával, tehát Nórinak be kellett állnia pizzaiolonak egy nápolyi pizzázóba.
- Óriási buli volt, de tulajdonképpen már a kis Igen megnyitása előtt rájöttünk minden egyes kis mozdulatra, eszközre, trükkre, részben magunktól, részben az olasz internetről.

A kemence is nápolyi

Sok olyan sütő, elektromos kemence létezik, ami 450 fokra tud melegedni, de ezeknek nincs lángjuk.  Az igazi nápolyi kemencében duplaboltozatos szerkezet járatja a füstöt, így biztosítva azt, hogy annyira le legyen hőszigetelve, hogy ezt a 450 fokot valóban el tudja érni.
- Amikor kitaláltam, hogy 450 fokos kemencét szeretnék, itthon nem volt olyan kemenceépítő mester, aki ezt a hőmérsékletet biztosítani tudta volna, hiszen ehhez különleges technika és alapanyag kell. Végül ez a kemence Nápolyban épült, és úgy szállították ide.

A sütés maximális odafigyelést igényel

A fatüzelésű kemencében egyszerre elméletileg hat pizza tud sülni, gyakorlatilag csak ötöt szoktak készíteni egyszerre. Egyetlen pizza egy percig, azaz 60 másodpercig sül. Nagyon nagy odafigyeléssel kell forgatni a pizzákat ahhoz, hogy egyik se égjen meg. Ugyanis egyáltalán nem egyenletes a kemence hőmérséklete, ezért is jó, hogy elöl kevésbé forró, így a krumplis pizza és a foccaccia, aminek több idő kell, az elöl sül, a különböző fajtájú pizzák különböző helyen sülnek. Az is külön művészet, hogy mekkora fadarabokkal fűtjük a kemencét. Ami iszonyú fontos, az a láng, anélkül nem működik az egész.

igenpizza2_1.jpg

A legjobb alapanyagok

Minden alapanyag, amit az Igenben a pizzához használnak, a legjobb minőségű, a paradicsom San Marzano D.O.P., a többi is vagy olasz, vagy szezonban a legjobb elérhető itthoni minőség.
- A sajt volt számunkra az alapanyagok közül a leglényegesebb kérdés. Az iszonyú kemény volt, mire találtunk olyan sajtot, ami igazán jó minőségű, így végül úgy lett sajtunk, hogy beszéltünk egy nápolyi sajtüzemmel, és tőlük jön egyenesen a sajt, csak nekünk.

Milyen a nápolyi pizza?

Nagyon sokan nem értik, milyen a nápolyi pizza, és a hajszálvékony, egyenletesen ropogós pizzát keresik, ami egy másik műfaj, a római. A nápolyi kívül vastagabb, befelé egyre vékonyabb tésztájú, belül nedvesebb, befelé hajló, és csak a széle pirul meg itt-ott.
- A köztudatba a ropogós pizza épült be, de most egyre többen értik és szeretik meg a nápolyi műfajt itthon is, én ennek nagyon örülök, mert én a boldog vendégeket szeretem. 

Fotók: Ács Bori / IGEN Facebook-oldal

A bejegyzés trackback címe:

https://sobors.hu/api/trackback/id/tr4814667393

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.