Női szeszély, az elfeledett habos kedvenc - Nem véletlen nevezik így

Legolvasottabb cikkek
Friss és ropogós

Régen nagy kedvenc volt a női szeszély. A családi ebédek, baráti összejövetelek megunhatatlan süteménye azonban kiöregedett az asztalokról. Változnak az idők, a hajdan nagyra becsült női szeszély ma már inkább a kevésbé csábos rigolya névvel stílszerű.

Múlt vasárnap ebéd után a nagyanyámnál ültünk a konyhában az asszonyokkal, ahogy mindig. Ilyenkor beszélgetünk, a férfiak és a gyerekek meg szunyókálnak, mert a vasárnapi ebéd után ugyebár csak az ördög nem alszik. Meg persze a nők sem, de nem akarok túlságosan belebonyolódni ebbe a képbe.

Ilyenkor már gondolkodom a jövő heti anyagon, és hátha valakinek eszébe jut valami jó kis recept, biztos, ami biztos, nálam van egy jegyzet. Nagyanyám be is dobja az ötletet, hogy csináljak női szeszélyt, a dédanyámnak az volt az egyik specialitása. Nem rémlik, de azért felvésem, gondolom, ha ekkora családi favorit volt, biztos megvan a tökéletes recept is. A női szeszély aztán másnap bekerül a heti anyagok közé, én pedig el is felejtem.

Mi is az a női szeszély?

Közeledik a nap, a női szeszély napja, hívom a Mamát, hogy diktálja csak le a receptet, ő azonban nem emlékszik rá, de benne van a szürke könyvben. A szürke könyv a családi receptgyűjtemény megsárgult elázott lapjainak fénymásolata, amit aztán még egybe is fűztek és ronda szürke borítást kapott. Rút külseje ellenére igazi kincsestár. A női szeszély azonban nincs benne. Újabb telefon a Mamának, ő nem érti a dolgot, de nézzem akkor meg a Vánczában, abban benne lesz. Kicsit csalódott vagyok, mert a Váncza mégse a családi retyerutya. De nem baj, jó lesz. Anyu jön majd, ő biztos tudja, mit kell csinálni.

Mindent beszereztem, nyitva a Váncza. Ekkor jön Anyu és közli, hogy soha az életben nem csinált ilyet, sőt, szerinte a Mama rosszul emlékszik, ez a süti nem az a süti. Nem hangzik túl jól, de most már nincs mit tenni.

Nekilátunk. Követjük az utasításokat - bár a Váncza még a régi idők háziasszonyainak készült, azoknak, akiknek a végy valamennyi lisztet típusú útmutatások elegendőek. De úgy tűnik, ennél a receptnél minden le van írva. Nem is nehéz. Kevert tésztát kell csinálni, tepsibe tenni, rámegy vastagon a lekvár, majd jön a kemény hab a tetejére. Bedobjuk a sütőbe, megsütjük, jól néz ki. Kibírjuk, és jó fél órát pihentetjük, hogy szépen kihűljön. Ekkor felvágjuk és jön a meglepetés: a nyers tészta a lekvárral keveredve terjeng a tepsi alján. Pánik. Újratervezés.

Ok, megsütjük újra. A tésztát elő kéne sütni, veti fel Anyu, de a Váncza nem írja. Eldöntjük, ez lesz a változtatás. Elősütés, a lekvárt vékonyabban kenjük és betonkeményre verjük a habot.Másodszorra már összeáll a szeszélyes sütemény. Anyukám szerint klassz, lehet újra megsüti, de akkor már eritrittel.

Női szeszély

noiszeszrecept

Hozzávalók 8 adaghoz

tészta

  • 250 gramm liszt
  • 4 evőkanál porcukor
  • 4 darab tojássárgája
  • 12 dekagramm vaj
  • 1 zacskó sütőpor
  • ízlés szerint baracklekvár

hab

  • 6 darab tojásfehérje
  • 1 darab citrom (reszelt héja)
  • 20 dekagramm porcukor
  • 1 kávéskanál ecet
Recept idők

Elkészítés:

A tojássárgáját a vajjal és a cukorral habosra keverjük. A lisztet a sütőporral elkeverjük, és a habos-vajas tojáshoz adagoljuk. Tésztát keverünk belőle. Ez egy nehezebb tészta, de így a jó.

A sütőt 170 fokra előmelegítjük.

A tésztát egy kivajazott tepsibe nyomkodjuk vizes kézzel. Sütőbe toljuk, és 20 perc alatt majdnem készre sütjük.

Míg a tészta sül, felverjük a habot. Egy citrom héját lereszeljük, mozsárban egy kevés cukorral elmorzsoljuk. A morzsalékot a cukorral együtt a tojásfehérjéhez adjuk, egy pár csepp ecet is mehet bele. Elkezdjük felverni, és amikor már majdnem jó, hozzáadagoljuk a maradék cukrot, és készre verjük.

A tésztát kivesszük a sütőből, megkenjük vékonyan baracklekvárral, majd befedjük a habbal, amit kreatívan elrendezünk a tetején. Nagyjából 10 perc kell még neki a sütőben, míg a tojáshab halvány barnás színt kap. Ekkor kész. Fokozatosan szoktassuk a habot a kinti klímához, várjuk meg, míg kihűl.

Fotó: Pataki-Szabó Fruzsi/Sóbors 

Ezt is szeretjük