Ha így tárolod a zöldségeket, sokkal tovább maradnak majd frissek

P. Szabó Fruzsi 2019. április 10.

Egy kimerítő hétvégi bevásárlás után teljesen érthető, ha nincs már kedvünk a beszerzett zöldségek módszeres elpakolásával bajlódni. Azonban megéri a fáradságot, mert egy kis odafigyeléssel, rendszerezéssel, néhány apróságot szem előtt tartva tovább marad friss és felhasználható a zöldféle.

A teljesség igénye nélkül nézzük meg, hogyan érdemes tárolni néhány alap-zöldséget, mivel járulhatunk hozzá az ízük, állaguk és frissességük megőrzéséhez.

Én alapvetően piachívő vagyok, tehát szerintem ott a legjobb beszerezni a zöldséget - legideálisabb esetben - a hazai termelőktől. De természetesen mindenki maga tudja, hogy milyen forrást preferál, ha zöldségről van szó. Engem például az sem zavar - sőt, kifejezetten szeretem, - ha az áru göcsörtös, földes, olyan igazi. Anyukám nevet is rajtam, amikor együtt piacozunk és én rendre a legrondább zöldségeket rakom a kosaramba. Csúnyácska zöldségeimet pedig a következőkre figyelve tárolom.

Kamrazöldségek

A burgonya és a hagymafélék számára egyértelműen az a legideálisabb, ha száraz, hűvös helyen tárolódnak. Hónapokig is elállnak így. Hűtőbe ne rakjuk őket semmiképpen. Fontos továbbá, hogy a hagymát és burgonyát külön-külön tároljuk, mert a hagymából felszabaduló gázoktól a burgonya megrohadhat. Valamint, ha esetleg műanyag zacskóban kerültek a háztartásunkba ezek a derék zöldségek, a kamrában mindenképpen ládákban várják, hogy feldolgozzuk őket. Aki tapasztalta már, milyen a zacskóban felejtett, megindult krumpli, tudja miért mondom ezt.

zoldseg1.gif

A sárgarépa és társai sem kedvelik a fridzsiderhideget. Nekik is jobb a kamrában, de akár még a konyhapulton is. A sárgarépa a zöldje nélkül tovább marad friss, vágjuk le, mehet is a nyuszinak. Egy kis fény is sokat segít neki a frissessége megtartásában.

Salátafélék, sóska, spenót

Ezeket a zöldeket megtisztítva érdemes eltenni. Bő vízben mossuk át a leveleket, majd alaposan csepegtessük le azokat. Egy konyharuhára kiterítve szárongassuk, majd tegyük őket műanyag dobozba, esetleg nagyobb üvegekbe. Így jó néhány napig elállnak a hűtőben, ráadásul, mikor elővesszük, hogy elkészítsük, már nem kell bajlódni velük, hiszen konyhakészek.

A zöldfűszerek 

Ugyanígy járjunk el a zöldfűszerekkel is. Mosás és szárítás után tegyük őket tiszta befőttes üvegekbe és tároljuk a hűtőben - hacsak nincs konyhakertünk, mert abban az esetben frissen szüreteljük ezeket a pompás zöldeket.

Spárga

A spárga fantasztikus, ám meglehetősen kényes zöldség. Megtisztítva, egy konyharuhába csavarva maximum 2-3 napig tároljuk, majd készítsük el.

zoldseg2.gif

Brokkoli

A brokkoli tárolása a lombos fára emlékeztető alakja végett problémás. A műanyag csomagolás az ő esetében is kerülendő. Tekerjük körbe egy sütőpapírral, a tetején hajtogassuk be. Így nem veszi majd át a hűtőben felbukkanó esetleges szagokat.

Paradicsom, paprika

A paradicsomot soha ne tegyük a hűtőbe. Minden szempontból hazavágja a pompás piros zöldséget - vagy gyümölcsöt - a jó öreg frigó.  A paradicsom a hűtőbe kerülve nem érik tovább, elveszíti az ízét és még az állaga is megváltozik. Vegyünk annyit, amennyit egy-két alkalommal meg bírunk enni, tároljuk a konyhapulton, a szemünknek is jó lesz, hiszen különösen a nyári, friss paradicsomok gyönyörűségesek. A paprika valamivel jobban tűri a hűtőt, de 3-4 napnál tovább az sem.

Gomba

A gomba nem növény, hanem politikailag korrektül mondva egy klorofillt nem tartalmazó telepes növény. De érdemes ejteni róla néhány szót, mert ha csak úgy betesszük a hűtőbe, hamar megbarnul és szottyos lesz. Ha viszont papírtörlőbe csavarjuk és betesszük egy papírzacskóba, akkor akár napokig szép friss marad.

Fotók.: Getty Images

A bejegyzés trackback címe:

https://sobors.hu/api/trackback/id/tr2314686458

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.