Ünnepi báránycsülök vörösborral - Beleivódik a mézes, fűszeres pác

Szász Eszter 2019. április 15.

Bárányt jellemzően a húsvéti szezonban fogyasztunk. Azért is ilyenkor esszük, mert a fiatal juhokat ekkor érdemes levágni. Bár egyre inkább népszerű, még vannak, akik idegenkednek az ízétől, illetve sokszor az erős, jellegzetes illatára hivatkozva ódzkodnak tőle. Pedig a bárányhús finom, egyetlen hátránya, hogy bizony nem olcsó.

A bárány négyhetes koráig anyatejjel táplálkozik, szopós báránynak 20 kilós koráig számít, de ekkor már takarmányt is eszik kiegészítésként. Megfelelő mennyiségű csülök és egyéb rész akkor lesz rajta, ha eléri a 25 kilogrammos súlyt. Amikor a bárány 14 hónapos lesz, birka lesz belőle. 

baranycsulok.jpg

Nem győzöm elégszer hangsúlyozni, de mindenkinek megvan a kedvenc hentese, a birkás hentese is. A miénk egy török élelmiszerboltban található, a nyolcadik kerület közepén. Itt speciális iszlám (halal) módszerrel levágott tejes bárányt vásárolhatunk. Újlipótvárosból, ahol élek, amúgy is szeretek erre a környékre járni, de ez a bolt egy külön utazás, kultúrában és kulináris élvezetekben egyaránt.

A jó báránysült titka

Ebből a bárányból olyan ünnepi fogást készíthetünk, hogy biztosan mindenki emlékezni fog rá. Az elkészítési módja egyáltalán nem bonyolult, egyetlen trükkje, hogy minél tovább pároljuk, annál ízesebb lesz. Lehetőleg vastag falú edényben készítsük. 

Fotó: Getty Images

A bejegyzés trackback címe:

https://sobors.hu/api/trackback/id/tr5114750623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.