Mi a különbség a frappé és a jegeskávé között? Rázva vagy keverve?

Legolvasottabb cikkek
Friss és ropogós

Amikor utoljára együtt nyaraltam a szüleimmel, két hetet Görögországban, Thesszalonikiban egy tengerparti szállodában töltöttünk. Megnéztük a nevezetességeket, fürödtünk a tengerben, megkóstoltuk az összes specialitást, anyuék pedig napközben frappét szürcsölgetve üldögéltek a szálloda teraszán. 

Frappé

Akkor még messze nem volt ilyen fejlett a kávékultúra, mint manapság, de azért már lehetett jóféléket inni, főleg külföldön. Már elég nagylánynak éreztem magam, hogy én is megkóstoljam ezt a kávéfajtát, és bizony nagyon ízlett. A frappé nem más, mint egy kevés vízzel shakerben felrázott kávé -alapvetően nescafe -,  amelyhez ízlés szerint finomra tört jeget, tejet és cukrot is tesznek. A frappé a görögök kedvenc kávéja.

A recept szerint kétharmad rész finomra tört jég, hideg hosszúkávé, tejpor vagy tej és fél teáskanál cukor kell hozzá. Elkészítéséhez egy shakerre van szükség, amibe először a kávét és egy kevés vizet öntünk, és addig rázzuk, amíg jó habos nem lesz. A habos kávét pohárba töltjük, majd beleöntjük a tejet és a cukrot, hozzáadjuk a jeget. A frappé eredetileg nescaféból készült, de ma már készítik eszpresszóból is. 

Eredete

A frappé eredetéről csak legendák keringenek, az egyik a Nestlé promóciójához kapcsolódik. Az 1957-es Thessaloniki Nemzetközi Kereskedelmi Vásáron a cég egy új gyerekitalt mutatott be, amit egy shakerben kellett tejjel felrázni. A cég egyik helyi alkalmazottja, bizonyos Dimitris Vakondios kávét szeretett volna inni a vásáron, de nem tudott vizet forralni, ezért fogta a shakert, és abban rázta össze a kávéval a vizet. Ez volt az első frappé, ami aztán Görögország népszerű nyári itala lett. 

Az espresso freddo és a capuccino freddo az olaszok válasza a frappéra. Előbbiben tej sincs. 

frappe 1

Jegeskávé

A frappé messze nem olyan ismert vagy inkább népszerű, mint a jegeskávé, ez utóbbi viszont minden kávézó vagy étterem kínálatában megtalálható a tavaszi-nyári szezonban. A jegeskávé tulajdonképpen egy hosszú tejeskávé vaníliafagylalttal, tetején ízlés szerint tejszínhabbal. Úgy is készíthetik, hogy a vaníliafagyira öntik rá a frissen főzött eszpresszót, amit tejjel öntenek fel, és a tetejére kerül a tejszínhab. Ez már nem is kávé-, inkább desszertkategória. A másik nagy különbség a frappé és a jegeskávé között, hogy előbbit rázzák, utóbbit keverik. 

A jegeskávé egyik válfaja az Affogato, amikor egy gombóc vaníliafagyira öntenek egy adag forró eszpresszót. A kávé azonnal kihűl, a fagyi rögtön habosan megolvad, és fogyaszthatjuk is. 

jeges kave

Bónusz: Eszpresszó tonic

Két éve lett a nyár slágere az eszpresszó tonic, amikor egy pohár jégkockával dúsított tonicra öntenek egy adag feketét. Ez az ital megosztja az embereket, van, aki imádja, van, aki meg sem kóstolná, de aki megszereti, esküszik rá, hogy kevés ennél frissítőbb ital létezik. 

A hideg italok, így a kávé készítésénél arra kell ügyelni, hogy a cukor csak a meleg italban oldódik rendesen, így ha főzött kávéból készítjük, akkor érdemes először azt feloldani az italban. 

Fotók: Getty Images

Ezt is szeretjük