Negyedórás garnélás tészta fűszeres-citromos olívaolajjal

Legolvasottabb cikkek
Friss és ropogós

A kényelmi étel egy fajtája a villámgyors, mindent bele típusú. Mielőtt bárki frászt kapna, hangsúlyozom, hogy nem vagyok a kutyulmányok híve. Bár vannak kivételek, de azt hiszem, a kevesebb azért általában több.

Gyerekkoromban már kiéltem magam a nagymamám konyhájában, mikor ad hoc dobáltam mindenféléket a kis tányérkámba, majd a Mama megsütötte, én pedig büszkén feltálaltam Anyuéknak. De ez a gyakorlat már rég a múlté. Ha konyhai önmegvalósításra adom a fejem, szigorúan betartom az 5 összetevős szabályt.

Mit lehet gyorsan készíteni? Valamit tésztával

Az alábbi tésztaétel is ennek szellemében született egy lustulós szombat esti vacsora gyanánt. A boltban még fogalmam sem volt, mi lesz a vacsi. Csak az munkált bennem, hogy a család a kocsiban vár, már fáradtak és éhesek is. Így több lehetséges megoldást gondoltam ki. Az első és legkézenfekvőbb - ahogy mindig -  a valami tésztával volt.

Ez a beidegződés még egyetemista koromból maradt meg. Emlékszem, az akkori barátom például a carbonarát - vagyis amit ő annak hívott - imádta szenvedélyesen és készítette a kelleténél gyakrabban. De például a barátnőm igazán remek szószokat csinált. A faterja amolyan igazi konyhai vén róka, aki mellett jól megedződött - és nem esett pánikba semmilyen helyzetben.

Nem akarom túlzásba vinni a nosztalgiázást, úgyhogy most leállítom magam, és rátérek a pofonegyszerű garnélás tészta receptjére, melyet immár felnőtt fejjel gondoltam ki és készítettem el.

Garnélás tészta fűszeres olajjal

garnela1

Hozzávalók 2 adaghoz

  • 200 gramm garnélarák (tisztított)
  • 2 evőkanál vaj
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 marék petrezselyem
  • 0.5 darab citrom leve
  • 1 darab citrom héja
  • 1 deciliter olívaolaj (extra szűz)
  • 1 csipet só és bors
  • 250 gramm tészta
  • 1 evőkanál parmezán sajt
Recept idők

Elkészítés:

Feltesszük a tésztának a vizet, alaposan megsózzuk. A tésztát a lobogó sós vízbe dobjuk.

A fokhagymagerezdeket megtisztítjuk, finomra reszeljük. A petrezselymet megmossuk, lecsepegtetjük, felaprítjuk. Egy keveset félreteszünk díszítésnek. A citromot megmossuk, a héját lereszeljük, félbevágjuk és az egyik félnek a levét kipréseljük.

A rák kivételével minden összetevőt egy tálba halmozunk, nyakon öntjük az olívaolajjal, sózzuk, borsozzuk és alaposan elkeverjük.

A garnélát egy kevés vajon megpirítjuk. Mikor már szép pirult, ráöntjük a friss, fűszeres olajat. A tésztát leszűrjük, a fűszeres garnélához adjuk, a serpenyőben összeforgatjuk. Friss petrezselyemmel, ízlés szerint parmezánnal megszórva tálaljuk.

 Fotó:Pataki-Szabó Fruzsi/Sóbors

Ezt is szeretjük