Görög joghurtos sajttorta: ugyanaz az ízvilág könnyedebb változatban

Szász Eszter 2019. június 6.

Nem tudom megunni a sajttortát. Nemcsak én, hanem a családom, sőt, most már a barátaim sem. Ehhez elég volt annyi, hogy egyszer azt süssek egy családi szülinapra, majd vigyek egy baráti összejövetelre is. 

Sokan azt hiszik, hogy a sajttorta elkészítése bonyolult művelet, pedig egyáltalán nem az. Egyedül a sütésre kell odafigyelni, mert még remegősen kell kivenni a sütőből, nem szabad megvárni, amíg teljesen megsül. 

gorog_joghurtbol_sajttorta.jpg

Sajnos ezt tapasztalatból mondom. Egyszer összeállítottam egy sajttortát, betettem a sütőbe, és szóltam a gyerekeim apukájának, hogy 40 perc után kapcsolja ki, majd hagyja a sütőben kihűlni a sütit. Én elszaladtam egy barátnőmhöz kicsit csacsogni. Egy óra után - a hetedik érzékemre hallgatva - hazatelefonáltam, természetesen a sajttorta még bőven sült, úgyhogy búcsút is mondhattunk neki. 

Így biztosan nem lesz tömény

Na, de ennyi kitérő után térjünk rá a receptre, ami szintén sajttorta, csak kicsit könnyedebben elkészítve. Nagyon szeretem ezt a sütit, de néha túl töménynek, nehéznek találom, ezért örültem, amikor felfedeztem a görög joghurtos verziót.

A görög joghurt amúgy is nagy kedvencem, testesebb, ízesebb, mint a hagyományos, sajttorta-alapanyagnak különösen finom, az elkészítése pedig pontosan ugyanaz, mint a sima változatnak. 

Fotó: Getty Images

A bejegyzés trackback címe:

https://sobors.hu/api/trackback/id/tr8414869406

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.