Klasszikus meggyes piskóta: a legnagyobb gyerekkori kedvenc

Szász Eszter 2019. június 9.

Szerintem piskótát sütni nagyon nehéz. Biztosan azért, mert lelke van. Arra gondolok, hogy ez az amúgy egyszerűnek tűnő recept olyan sok mindenen elcsúszhat, hogy ennek csak a piskóta lelke lehet az oka. 

Bármilyen egyszerűnek tűnik, nem elég, ha csak összekeverem a hozzávalókat, majd beteszem a sütőbe. Az egyik sarkalatos pont, hogy a piskóta kellőképpen felemelkedik-e. Egyik nap a kolléganőm megkérdezte, hogy szerintem van-e összefüggés a tojás frissessége és a piskóta felemelkedése között. Bevallom őszintén, fogalmam sem volt, de én nem hiszem, hogy ezen múlna.

Hideg tojással készítsük

Azon viszont igen, hogy mindig hideg tojásokkal dolgozzunk. A tojássárgáját a cukorral fehéredésig kell felverni, a fehérjét pedig egy csipet sóval kemény habbá. Ügyeljünk arra is, hogyha már egy csepp sárgája kerül a fehérjébe, elronthatja azt.

meggyes_piskota.jpg

A technika

A lisztet nem véletlenül kell szitálni: így levegősebb lesz a tésztánk. A tésztát alulról felfele, félkörívben, óvatosan forgassuk össze, így nem törik össze. Előmelegített sütőbe tegyük, alsó-felső sütésre, semmiképpen ne légkeverésre. A sütő ajtaját tilos nyitogatni. Ha megsült a tészta - tűpróbával ellenőrizhető -, akkor a kinyitott sütőben fél órát pihentessük, mielőtt felszeletelnénk.

Ez a piskóta a gyerekkorom egyik kedvence. Egyszerű piskóta, benne sok-sok meggyel, édes és savanyú egyszerre. A meggy ugyan nyáron terem, de nekem mindig van pár adag az előző évi termésből a fagyasztómban, abból is tökéletes. 

Fotó: Horváth Júlia/Sóbors

A bejegyzés trackback címe:

https://sobors.hu/api/trackback/id/tr1014841670

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.