Könnyű, habos málnás mousse: egy falat mennyország

Legolvasottabb cikkek
Friss és ropogós

A habkönnyű mousse-ok amúgy is nagy kedvenceim, de bogyós gyümölcsökből különösen szeretem őket. Málnából, eperből, szederből, áfonyából, mindből isteni finom.

Nyáron az ember nem kíván nehéz, krémes, tömör édességeket, sokkal inkább hideg, könnyű habokat, frissítő pohárkrémeket enne. A mousse ennek a kritériumnak bőven eleget tesz, ráadásul gyorsan készül, és a tűzhely mellett is csak 10 percet kell állni. 

A céklalé csodákra képes

Bár sok málna kerül a krémbe, mellé betársul egy nagy adag habtejszín is, úgyhogy nem lesz olyan intenzív pink színe a végeredménynek, inkább halvány púderrózsaszínt kapunk. Ha szeretnénk látványosabbra készíteni, esetleg céklalével lehet színesebbé varázsolni.

Fagyasztott gyümölcsből is készülhet a desszert, de akkor olvasszuk ki és csöpögtessük le a bogyós gyümölcsöket időben, hogy ne kerüljön plusz folyadék a mousse-ba. 

Mire kell figyelni?

Két dologra. Az egyik, hogy a zselatint ne melegítsük túl, ne forraljuk, alacsony lángon főzzük addig, amíg folyékony nem lesz. Ha felforraljuk, akkor elveszíti szilárdító hatását. A másik, hogy a málnaszószt hagyjuk kihűlni, mielőtt a felvert tejszínhez keverjük, különben a hab összeesik. 

Málnás mousse

málnamousserecept

Hozzávalók 6 adaghoz

  • 0.25 bögre hideg víz
  • 0.5 bögre forró víz
  • 2 teáskanál zselatin
  • 1 evőkanál citromlé
  • 0.25 bögre cukor
  • 1.25 bögre málna
  • 2 bögre zsíros habtejszín
  • 1 darab vaníliarúd
  • opcionális málnalekvár
  • opcionális tejszínhab
Recept idők

Elkészítés:

Egy kis lábosba tegyünk hideg vizet, keverjük hozzá a zselatint, hagyjuk állni 5 percig.

Keverjük hozzá a forró vizet, a vaníliarúd kikapart magjait, a cukrot, a citromlevet és a málnát. Lassan melegítsük fel, folyamatosan kevergessük, utána vegyük alacsonyra a lángot, főzzük 5 percig, míg a zselatin folyóssá nem válik. Nem szabad forralni, mert a zselatin elveszíti a szilárdító hatását.

Öntsük a keveréket egy turmixgépbe, turmixoljuk le, amíg homogén nem lesz. Hagyjuk kihűlni.

Egy nagy tálban verjük fel keményre a habtejszínt, majd forgassuk bele a málnás szószt. Tegyük hűtőbe legalább 1 órára, poharakban, málnalekvárral vagy szósszal megbolondítva, tejszínhabbal tálaljuk.

Fotó: Getty Images

Ezt is szeretjük