Utat mutat a Balatonon - Balatoni gasztrotérkép hatodszor

Szász Eszter 2019. június 15.

A Balatoni gasztrotérkép nélkülözhetetlen mindenkinek, aki a tó környékére tervez bármilyen hosszúságú utazást.

A Balatoni gasztrotérkép, első kiadása 2015-ben jelent meg. Akkor még baráti összefogásban, a Balaton egészen kicsi területét, egészen pontosan Balatonfüred és Csopak vonzáskörzetét fedték le. Az ötletgazdák célja az volt, hogy felhívják a figyelmet, hogy a Balatonra nem csak a szezonban érdemes ellátogatni. Szauer Juditnak, a Balatoni gasztrotérkép alapítójának és csapatának célja az volt, hogy összeírja az egész évben nyitva tartó, magas minőségű szolgáltatást nyújtó helyek listáját. Olyan helyeket keresett, amelyeket maga is szívesen látogat.

balatoni_gasztroterkep_hivatalos.jpg

Sok a látni- és kóstolnivaló

A gasztrotérképen szereplő vendéglátóhelyek száma négy év alatt megsokszorozódott, ami jelzi, hogy egyre több fiatal vállalkozó hisz a magas minőségű vendéglátásban, és a klasszikus értelemben vett szezon meghosszabbításában is.  A mostani már a hatodik kiadás, amely 120 ezer példányban, összesen 67 vendéglátóhely részvételével jelent meg.

És, ami a legjobb, hogy tavaly óta a Balatoni gasztrotérkép digitális formában is elérhető. Új fejlesztésekkel frissült az applikáció is, mostantól egy kattintással megörökíthetők a nyár legszebb pillanatai az alkalmazáson keresztül, játékos balatonos stickerekkel ellátva, de megtudhatjuk belőle a legújabb gasztrohíreket és programajánlókat is. 

Hosszabb lett szezon

A helyek nagy tavasztól őszig nyitva tart, így nem csak a két hónapig tartó szezonban lehet őket meglátogatni. A tulajdonosok egy része budapesti életét feladva költözött a Balatonra, hogy ott kezdjen valami egészen másba, és ez jót tett a Balaton környéki vendéglátásnak is. Lassan a strandbüfék kínálata is változik, már van választása annak is, aki nem a lángos, és hekk kínálatot kedveli, hanem enne egy normális hamburgert. Nem mintha a lángossal vagy a hekkel gond lenne, de jó, hogy van választási lehetőség. 

Az idei kiadásban több újdonság is szerepel: külön jelölést kaptak például az akadálymentesített vagy éppen a bankkártyát is elfogadó egységek, és persze feltüntetik, hogy melyik vendéglátóhely kutyabarát, hol van gyerekmenü, panoráma, pincészet, szálláshely vagy, hogy melyek a szezonálisan nyitva tartó egységek.

kreinbacher_pezsgo.jpg

A résztvevő balatoni szolgáltatók palettája igen színes: éttermek, borászatok, szálláshelyek, cukrászdák, specialty kávézó, food truck, vegán bisztró, juice bar, de pálinkafőzde is szerepel a Gasztrotérképen. Vannak közöttük családi vállalkozások és nagyobb vállalatok is, régi balatoni „zászlóshajók” és lelkes új szereplők, mindegyikükben közös vonás, hogy saját kategóriájukban kiemelkedők, és hisznek a Balatoni Gasztrotérkép alapértékeiben.

A teljesség igénye nélkül mutatunk néhány helyet, amit biztosan érdemes felkeresni idén is. 

Homola borterasz: A személyes kedvencem, egy nyári futótábor alkalmával találtunk rá, és utána minden este itt hevertük ki a napközbeni kemény edzések fáradalmait. A Kedves Cukrászda és Kávéház Balatonfüred egyik legszebb utcájában található 1917 óta. A Káli-medencében jó megpihenni a Káli-kapocsban egy fröccs társaságában. Hűvösebb időben kitérőt lehet tenni a Kreinbacher-birtokra. Ha délre kanyarodunk, és jót ennénk a strandon, akkor Balatonfenyvesen a Konyhám ajánlott, mármint nem az enyém, hanem az ott lévő. Ha valaki nem csak borozna, akkor a Zimek Pálinka Manufaktúrában kóstolhat különleges pálinkákat, vagy kortyolhat jéghideg Balatonvilágosit a Hedon sörfőzde teraszán, ahonnan csodás kilátás nyílik a tóra. És ez a felsorolás csak kis szelete a térképen található helyeknek.  

 Fotó: Szász Eszter/Sóbors, Szabó Miklós

A bejegyzés trackback címe:

https://sobors.hu/api/trackback/id/tr6614892026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.