6 dolog, amivel elrontható a kovászos uborka - Puha és szottyos lesz

Ács Bori 2019. július 10.

Kovászos uborkát készíteni nagyon egyszerű, mégis, talán éppen ezért, nagyon könnyen el lehet rontani, ugyanakkor nehéz vagy szinte lehetetlen boltban, sőt, piacon is finomat találni. 

Pedig anyagilag már szinte meg sem éri, néha olyan drága maga a kovászolni való uborka, hogy alig kevesebb csak a kész kovászoltnál. Mégis nagyon-nagyon érdemes nekiállni otthon, mert a különbség leírhatatlan. Arról pedig nem kell novellákat írnom, hogy a legcsodálatosabb dolog egy kánikulai napon a jégbe hűtött kovászos uborka, én simán eléldegélek rajta napokig, sok minden már nem is kell mellé a boldogsághoz. 

Az uborkának nem kell sok ahhoz, hogy erjedésbe kezdjen, csak egy kis kenyér vagy krumpli, sóoldat és egyenletesen langyos környezet. Van viszont pár olyan dolog, amire nincs szüksége, sőt, ami megállítja vagy rossz irányba viheti a baktérium szaporodását - most ezeket gyűjtöttük össze. 

Az oda nem illő baktériumok

Ahhoz, hogy ne legyen semmi más olyan az üvegben a kenyéren vagy krumplin túl, ami baktériumokat szaporíthat, nagyon alaposan ki kell fertőtleníteni. Nálam leginkább a sütős módszer vált be: az üveget nagyon alaposan elmosom, aztán beteszem a sütőbe, amit előzőleg 90 fokosra melegítettem elő. Addig hagyom bent, míg egészen meg nem szárad.

A kosz

Fontos, hogy minden alapanyag alaposan el legyen mosva, az uborkákat érdemes kis időre beáztatni, majd lekefélni, de a fűszereket is amennyire csak lehet, meg kell tisztítani.

koviubi_1.jpg

A túlméretes uborkák

Az sem mindegy, milyen uborkát kovászolunk. Az ideális a kis méretű, körülbelül 8 centis példány, de ennél inkább kisebb legyen, mint nagyobb, mert a túl nagyok hamar megpuhulnak.

Rossz minőségű kenyér

Ha a kenyér már eredendően tartalmaz valami oda nem illőt, például penészt vagy bármi mást, nagy eséllyel fog rossz irányba hajlani az uborkánk erjedése. 

Ecet

Teljesen felesleges ecetet adni az uborkához, hiszen azt szeretnénk, hogy természetes módon történjen az erjedés, az ecet csak ront az ízén. 

Hőguta

A meleg valóban kell a kovászos uborkának, de nem szükséges tűző napra tenni, mert azonnal felforr. A legjobb az egyenletesen langyos, 25-27 fok körüli hőmérséklet, ami a mostani időjárási körülmények között a kert, az erkély vagy a gang egy árnyékosabb zugát jelenti.

Fotó: Getty Images 

A bejegyzés trackback címe:

https://sobors.hu/api/trackback/id/tr314925874

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.