A három legfinomabb sárgadinnyés előétel nyárra

Legolvasottabb cikkek
Friss és ropogós

A sárgadinnye ugyanúgy a nyárhoz tartozik, mint a görög, én pedig nem tudok rangsorolni köztük. Ezért volt furcsa, amikor a gyerekek apukája közölte, hogy még a sárgadinnye szagát sem tudja elviselni. A sors fintora, hogy az első találkozásunkkor sárgadinnye-illatú testápolót kentem magamra.

A sárgadinnye igazi nyári gyümölcs. Ugyanannyi béta-karotin van benne, mint a sárgarépában, emellett C-vitaminban is gazdag. Akárcsak a görögdinnyének, a sárgának is körülbelül 90 százaléka víz, így segít a hidratációban. Több fajtája van, lehet kicsit rücskös vagy barázdált héjú, a húsa lehet narancssárga vagy zöld. Utóbbit cukordinnyének is szokták nevezni. 

A sárgadinnye erős illata már messziről érződik, minél jobban illatozik, annál édesebb. Vásárláskor a szára környékét is nézzük meg, mert ha az a rész puha, akkor biztos, hogy érett a dinnye. Bár édes gyümölcs, tökéletesen illik sós húsokhoz, sonkákhoz, valamint sajtokhoz. Mutatunk 3 előételt, amelyeket érdemes kipróbálni, de kánikulában akár főételként is fogyaszthatók. 

Sárgadinnye pármai sonkával

Ez a már-már klasszikusnak számító fogás szinte minden étlapon megtalálható, de otthon is könnyűszerrel elkészíthetjük. Vendégvárónak, előételnek kiváló. A dinnyét felezzük el, magozzuk ki és vágjuk fel. Bármilyen formára vághatjuk, én legjobban vékony szeletben szeretem, amit aztán jól körbetekerek a sonkával. Ízlés szerint csepegtessünk rá balzsamecetet. 

Sárgadinnyés Bruschetta

Ez az előétel nagyon hasonló az előzőhöz, csak éppen sokkal laktatóbb a pirítós miatt, ezért kánikulában főételként is bőven megállja a helyét. A klasszikus bruschettával ellentétben most csak pirítsuk meg a kenyeret, ne ízesítsük, csak pakoljuk rá az érlelt sonkaszeleteket. A sárgadinnyét vágjuk fel, azt is helyezzük el a kenyéren. Friss bazsalikommal tálaljuk.

Sárgadinnyesaláta mozzarellával és sonkával

sárgadinnye saláta mozzarellával recept

Hozzávalók 4 adaghoz

  • 1 darab sárgadinnye
  • 200 gramm mozzarellagolyó
  • ízlés szerint
  • ízlés szerint színes bors
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • ízlés szerint balzsamecet
  • 1 marék friss bazsalikon
  • 200 gramm prosciutto
Recept idők

Elkészítés:

A sárgadinnyét vágjuk félbe, magozzuk ki, és kanyarítsunk ki belőle kis gömböket. Keverjük össze a mozzarellagolyókkal, ízesítsük színes borssal és sóval.

Egy tálon ágyazzunk meg a sonkákkal, a közepére tegyük a sárgadinnyés keveréket. Locsoljuk meg pici olívaolajjal és ízlés szerint balzsamecettel. Végül szórjunk rá bazsalikomleveleket.

 Fotó: Getty Images

Ezt is szeretjük