Tökéletes rántott camembert: így készítsd, hogy ne folyjon ki a bundából

Legolvasottabb cikkek
Friss és ropogós

A rántott camembertről a kifőzdék vegetáriánusnak nevezett kínálata ugrik be elsőnek, illetve az a helyzet, amikor semmi nem tetszik az étlapon, mert olyankor a rántott sajt áfonyalekvárral a megmentő.

Az öcsém egy időben minden étteremben kizárólag rántott sajtot volt hajlandó enni, legtöbbször el sem kértük az étlapot, csak mondtuk a pincéreknek, hogy rántott sajt, rizs, tartár. Azon csodálkoztam, hogy nem képes megunni, vagy hogy nem nő rántottsajt-fa a hasában. Ő kizárólag trappistát evett, a camembert szóba se került, én pedig pont ez utóbbit szeretem nagyon, főleg a mellé kínált áfonyaszósz miatt. 

Sajnos, a legtöbb étteremben mirelit sajtot adnak, ezért inkább nem is rendelek belőle. Sem a panír, sem a sajt nem olyan, ami ízlene.

Mi a megoldás?

Viszont ez nem igaz a házilag készítettre. Azt gondolhatnánk, hogy macerás a darabokat bepanírozni, sütés közben kifolyik, több a munka vele, mint az élvezet. Pedig a rántott sajthoz létezik kifolyásbiztos trükk, így szerencsére a kicsit lágyabb camemberthez is. A titka csak annyi, hogy duplán kell panírozni.

Érdemes saját készítésű áfonyaszószt is kínálni mellé, vagy ha kisebb darabokat sütünk, akkor mártogatóssal, baráti beszélgetésekhez tökéletes falatka. Ez a recept vörösáfonya-szósszal készült, ami a svéd húsgolyók mellől lehet ismerős, de a rántott camemberthez is tökéletesen illik. 

Rántott camembert vörösáfonya-szósszal

rántott camembert recept

Hozzávalók 4 adaghoz

camembert

  • 4 darab camembert
  • 150 gramm liszt
  • 2 darab tojás
  • 150 gramm zsemlemorzsa
  • ízlés szerint

vörösáfonya-szósz

  • 700 gramm vörösáfonya
  • 230 gramm barna cukor
  • 150 milliliter víz
  • 1 darab narancs (leve, héja)
Recept idők

Elkészítés:

A camembertet panírozzuk be, de duplán. Először forgassuk meg lisztben, majd felvert, kicsit sózott tojásban, végül morzsában. Ezután a műveletet majdnem ugyanígy ismételjük meg, újra tojás és morzsa következzen. Forrósítsunk fel olajat egy serpenyőben, és mindkét oldalát süssük aranybarnára.

Készítsük el a vörösáfonya-szószt is. Tisztítsuk meg a szemeket. A cukrot és a vizet keverjük össze, öntsük egy edénybe, majd forraljuk fel. Amikor forr, tegyük hozzá a narancshéjat és a -levet. Forrás után 5 perccel adjuk a sziruphoz az áfonyaszemeket, és vegyük le a hőfokot. Folyamatosan kevergetve addig főzzük, amíg az áfonyaszemek kipukkadnak.

Fotó: Getty Images

Ezt is szeretjük