
A legszívesebben őrjöngenél éhesen? Ez teljesen normális
Amikor a nagycsoportos óvodás már harmadszor gurul éktelen haragba minden ok nélkül a legjobb barátjára, akkor az anya egyetlen kérdése nem az, min vitatkoztak össze, hanem hogy evett-e az óvodában uzsonnát, sőt, élelmesebb pillanataiban kérdezés nélkül ételt ad a kezébe.
Zabadüh
De ugyanez velünk is éppen így fordulhat elő, csak felnőttként megtanuljuk, hogy illik kordában tartani az érzelmeinket. Már amelyikünk - nekem több olyan barátom és rokonom is van, akihez jobb nem hozzászólni, amikor éhesek, vagy ha hisztérikus arccal jelennek meg a színen, inkább előbb enni adok nekik, csak aztán kérdezek.
Létező kifejezés
Az angol szleng már rég kitalált egy szót arra a jelenségre, mikor a düh és az éhség egyszerre jelenik meg, illetve az éhség düh formájában tör elő. A "hunger" és az "anger" szó összevonásából született a "hanger" szó, nemrég az oxfordi szótárba is bekerült, szóval már hivatalosan is létező kifejezésnek számít, sőt. Úgy tűnik, tudományos érvekkel is sikerült bizonyítani a jelenséget, és a magyarázat nem is olyan meglepő.

Az agy üzemanyag nélkül nem működik
Az agyunknak sok más szervünkkel ellentétben nincsenek tartalékai, ezért amikor a vércukorszintünk lezuhan, nem kap üzemanyagot. Glükóz nélkül valódi káosz alakul ki az agyunkban, nehezebben tudunk odafigyelni a munkánkra és a tanulnivalónkra, de az érzéseinket is kevésbé tudjuk a normális mederben tartani. A test pánikba esik és stresszhormonokat szabadít fel, ugyanazokat, amelyek hirtelen stresszhelyzetekben kezdenek el keringeni.
A génjeinkbe van kódolva
A Huffington Post által megkérdezett kutató szerint az egész jelenségért egy gén felel - és ez nem meglepő. Ha az őseink éhesen udvariasak lettek volna, valószínűleg elették volna előlük az élelmet és kihaltak volna. Az éhség és az agresszió összekapcsolódása alapvető túlélési ösztön. A baj az, hogy a 21. századi embernek már nincs igazán szüksége erre a mechanizmusra, a génjeiben viszont megmaradt, hogy így működik - ez vezethet gyakran stresszevéshez és elhízáshoz. A szakértő szerint viszont az okok ismerete nagy segítséget jelenthet új módszerek kialakításában.
Fotó: Getty Images