Gyors leveles tészta házilag, 4 hozzávalóból: a fagyasztóban sokáig eláll
Alig kell hozzá valami, gyorsan elkészül és univerzálisan felhasználható a leveles tészta, édes és sós nassolnivalók is készülhetnek belőle.
Megéri a hűtőben leveles tésztát tartani, ugyanis kevés munkával, gyorsan készülhetnek belőle édes vagy sós nassolnivalók, amelyek akár reggeliként is helytállnak, de az uzsonnásdobozban is helyet kaphatnak.
Az alábbi tekercsekbe ricotta és spenót kerül, így egy fehérjében és vasban gazdag harapnivaló lesz a végeredmény, amit még a legkisebbek is örömmel fogyasztanak.
Bár frissen az igazi, bátran készíts belőle nagyobb adagot, így másnap elcsomagolhatod a munkahelyedre vagy az iskolába, hidegen is tökéletes lesz.
A spenótot és a leveles tésztát vegyük ki a fagyasztóból, hogy kiolvadjanak. Ha kiolvadt a spenót, alaposan nyomkodjuk ki belőle a nedvességet, majd vágjuk apró darabokra.
Tegyük egy tálba a spenótot, majd adjuk hozzá a ricottát, a parmezánt, a reszelt fokhagymát, majd ízlés szerint sózzuk és borsozzuk. Keverjünk bele 1 tojást is, alaposan dolgozzuk össze.
A levelestészta-lapokat terítsük ki magunk elé, majd oszlassuk el rajtuk a ricottás-spenótos keveréket. Szorosan tekerjük fel őket, majd tegyük a tekercseket sütőpapírral bélelt tepsire, és így a hűtőbe 10 percre.
Vágjuk mindegyik tekercset 3-4 darabra attól függően, mekkora lapokkal dolgoztunk. Tegyük az így kapott darabokat a tepsire, majd kenjük le a tetejüket felvert tojással és szórjuk meg szezámmaggal.
180 fokos sütőben 25-30 percig süssük őket, míg aranybarna nem lesz a tetejük.
Fotók: Getty Images