Intő jelek, hogy nem iszol elég vizet – Ne várd meg, míg jelentkeznek a tünetek
Cikkek
Habkönnyű túrógombóc, ahogy a nagyi készítette: így nem fog szétesni főzés közben
Krémes, fahéjas sütőtöklekvár: szinte semmi munkával készül
Ropogós
Hamis túrókrém kölesből: citromhéjtól lesz aromás
Pofonegyszerű forró fehér csoki: 3 hozzávalós recept
Mogyorós-csokis keksz a sütisdobozba: dupla adaggal indíts
Így készül a legkrémesebb gombás rizottó: kiadós és ízletes
Készíts kimchit pár egyszerű lépésben: ízbomba kísérő
Azt, hogy mennyire fontos a folyadékpótlás, nem lehet elégszer hangsúlyozni, hiszen a megfelelő hidratáltság a külsőre és a belsőre is óriási hatással van.
A tiszta ivóvíz semmi mással nem pótolható. Az újszülöttek testének 70 százaléka, a felnőtteknek 60, az időseknek pedig 50 százaléka víz. A nők testében nagyjából 10 százalékkal kevesebb a víz.
A megfelelő hidratáltság nagyon fontos, mert az élettani folyamatok nagy része vizes közegben zajlik. A vérkeringéshez is vízre van szükség, de a vér összetétele is függ a szervezetben lévő víztől, amely biztosítja a megfelelő vérnyomást. Az emésztési és a felszívódási folyamatokban is részt vesz, erősíti az izmokat és a salakanyagokat is segít kiválasztani. Ezért is fontos, hogy eleget igyál, télen nyáron egyaránt.
A legjobb, ha már rögtön reggel megiszol egy pohár vizet. Hogy miért? Nemcsak az anyagcserédet indítja be, hanem támogatja a fogyásodat és nem utolsósorban fel is frissít. Az embernek naponta átlagosan 2-2,5 liter vizet kellene meginnia, amely természetesen életkor, időjárás és fizikai aktivitás függvényében változhat. Ha pontosabban szeretnéd kiszámolni, mennyi vízre van szükséged, akkor nem árt tudni, hogy felnőttként 22-38 milliliter vizet kellene fogyasztanod testsúlykilogrammonként. Ha sósat vagy magas fehérjetartalmú ételt eszel, ha meleg, párás vagy száraz a levegő, ha edzel, akkor természetesen ennek a többszörösét kellene meginnod.
A hidratáció fontos
A legfontosabb, hogy ne várd meg, amíg szomjúságot érzel, mert az azt jelenti, hogy már dehidratált vagy. A vizelet színe is mutatja, hogy eleget ittál-e, ha színtelen vagy világgossárga, akkor megfelelő mennyiségű folyadék van a szervezetedben. Ha viszont már szomjas vagy, akkor a tested víztartalma drámaian csökkent, ekkor a közérzeted is romlani kezd.
Ha a testtömeged 2 százalékának megfelelő vizet vesztesz és nem pótolod, már azt is megérzed: ha nem lesz elég folyadék a szervezetedben, sűrűbb lesz a véred, a pulzusod és a vérnyomásod is magasabb lesz, valamint csökken a fizikai és szellemi teljesítőképességed, megfájdul a fejed és dekoncentrált leszel. Ha a testtömeged folyadéktartalmának 20 százalékát veszted el, akkor már leállhatnak a vesék, összeomlik a keringésed, ami halálhoz is vezethet. A szilárd táplálékkal ellentétben, amely nélkül akár heteket is kibírhatsz, az emberi szervezet víz nélkül legfeljebb 4-5 napig maradhat életben. A gyerekek és az idősek még érzékenyebben reagálnak a vízhiányra.
A dehidratáció tünetei
A dehidratáció nagyon sok okból bekövetkezhet. Jellemző tünete a száraz nyelv és nyálkahártyák, karikás szemek, sápadtság, hűvös végtagok és a kevés vizelet. Ha tartósan vízhiányos állapotban vagy, akkor a szervezeted gyorsabban is öregszik, lerakódnak a salakanyagok és besűrűsödik a véred. A vesekő kialakulásának az esélye is megnő, valamint a vér sűrűsége miatt a tested egyes részei oxigénhiányos állapotba is kerülhetnek. Az energiaszinted jóval alacsonyabb lesz, éhséget érzel és szédülni is kezdhetsz.
A nátrium és a víz egyensúlyhiánya miatt felpuffadhatsz, valamint az emésztésed sem lesz rendben, például székrekedésed lesz. A vizeleted sötétebbé, sűrűbbé válik, hiszen a szervezet így is próbálja a vizet visszatartani. Ha meleg van, akkor még hőgutát is kaphatsz, mert folyadék hiányában a szervezet nem tud izzadni. A bőrödön is látszik, ha nem fogyasztasz elegendő folyadékot, ha összecsippented a bőröd, nem lesz rugalmas, nem tér vissza az eredeti helyzetébe.
Nem csak vízzel hidratálhatsz
A folyadékok közül az alkohol és a kávé nem hidratál, ezért ezeket az italokat ne fogyaszd víz helyett. A cukros üdítőket is lehetőleg kerüld. A napi vízbevitel mellett szerencsére nagyon sok zöldség és gyümölcs tartalmaz vizet, ezeket is építsd be az étrendedbe. A zöldségek közül a brokkoli, a zeller, az uborka, a sárgarépa, a kelkáposzta, a zöldsaláta, a spenót, a paradicsom és a cukkini, a gyümölcsök közül a görögdinnye, az őszibarack és az eper tartalmaz nagy mennyiségben vizet.
Arra figyelj, hogy a teljes folyadékfogyasztásodat 80 százalékban tiszta vízből (a csapvíz tökéletesen megteszi) és a maradék 20 százalékot pedig más forrásból pótold. Mindig legyen a kezed ügyében egy palack víz és figyelmeztesd magad, hogy bizonyos időközönként kortyolj bele.
Fotó: Getty Images