Tartósabb lesz a párkapcsolatunk, ha együtt főzünk? Milyen előnyei vannak?

együtt főzés
Legolvasottabb cikkek
Friss és ropogós

A rengeteg párban főzés közül a Szex és New York azon jelenete ugrik be rögtön, amikor Mr. Big lelkesen készíti a vacsorát, miközben Carrie a konyhapulton ücsörögve kortyolgat valamilyen méregdrága vörösbort.

Nagyon szeretek főzni. Kikapcsol, megnyugtat, ilyenkor még egyedül lenni is jó, néha jobb is, mintha ott lábatlankodna valaki. A párban főzésnek is megvan a bája, egymás keze alá dolgozunk, és nem feltétlenül csak párkapcsolatban. De ha a párunk is szeret a konyhában tevékenykedni, akkor bizony mindkettőnkre jut valami feladat, és az valószínűleg nem a borospohár emelgetésében merül ki. 

A gyakorlat azt mutatja, hogy egy férfi akkor érzi magát hasznosnak, ha a látványos munkafolyamatokban vesz részt. Ilyen például a zöldségpucolás vagy a hús szeletelése. Én nem is nagyon szeretek például hagymát vágni, ezért azt előszeretettel bízom a páromra, úgy, ahogy a többi hozzávaló előkészítését is.

Munkamegosztás

Egyrészt így a kezem alá dolgozik és gyorsabban készül el az étel, másrészt a munkájának látványos eredménye van. Egy jól sikerült vacsora után hányszor hallottam az "azért ilyen finom, mert jól vágtam össze a zöldségeket" típusú mondatokat. Az előkészítés mellett a romeltakarítás is remek kiadható feladat, például ilyen a munkafolyamatok között keletkezett edények elmosogatása. 

A főzés ilyenkor nem is házimunka, hanem közös, minőségi időtöltés. Egyébként ha nem házimunkának vagy kötelességnek tekintjük az ételek elkészítését, akkor nagyobb örömünk is lesz benne. 

szerelmes főzés

Kötetlen beszélgetés

A közös főzés hatással van a kommunikációra. Miközben főzünk, muszáj beszélgetnünk egymással, és egy idő után az alapmondatok mellett más témák is előkerülhetnek, amelyeket kötetlenebbül meg lehet beszélni egymással. Főzés közben egymásra figyelünk, egymás keze alá dolgozunk és a jutalom sem marad el. Ilyenkor még vitatkozni is kevesebbet fogunk, hisz közös a célunk. Ha pedig a közös alkotásból egy igazán finom fogás kerekedik ki, akkor még nagyobb az öröm.

Új ízek megismerése

Ha nem egyforma az ízlésünk, akkor köthetünk kompromisszumot: egyik nap azt főzzük, amit az egyik szeret, máskor pedig a másik szája íze szerint készítjük az ételt. Így észrevétlenül formálhatjuk egymás ízlését is, és megszerettethetünk más ételeket is a partnerünkkel. 

Fotó: Getty Images

Ezt is szeretjük