Puha túrógombóc kókuszreszelékbe forgatva: akár raffaellónak is nevezhetnénk

Ennek ellenére még mindig szemre mérem ki a hozzávalókat. Ezt a szemre vagy érzésre mérést még a nagymamámtól tanultam, akinek az ételei pont ettől voltak annyira finomak. Sosem mért és sosem kóstolt, mégis mindig eltalálta az arányokat. Ugyan a túrógombócai nem mindig sikerültek gyönyörű gömbformára, de az ízük mennyei volt.

Úgy látszik, hamar megéreztem a jó túrógombóc elkészítésének az esszenciáját, mert nem túlzás, ha azt állítom, hogy azóta is csodájára járnak. Szerintem az a titka, hogy nem szabad se túl lágyra, se túl keményre csinálni. 

Én mindig úgy tesztelem, hogy megfelelő-e az állaga, hogy egy gombócot beledobok a forrásban lévő vízbe, és megnézem, szétfő-e. Ha szétfő, kis búzadarát szórok még bele, pihentetem 10 percet, és utána formázom a gombócokat. A méretéről lehet vitatkozni, én a kicsiket szeretem, de voltam már olyan étteremben is, ahol egy hatalmas gombóc volt a tányéromon. 

Túrógombóc és a millió variációi

Szerencsére a gyerekeim is szeretik ezt az édességet. Ők aztán mindenfélével ízesítik, a tejfölön és a porcukron kívül néha még nutellát is tesznek rá. Lehet, hogy innen jött az ötlet: amikor egyik este túrógombócot főztem, megláttam a fiókban a kókuszreszeléket, és elképzeltem, hogy mi lenne, ha ezúttal zsemlemorzsa helyett ebbe hentergetném a gombócokat.

Amúgy is nagy rajongója vagyok a kókuszos édességeknek, legyen az csoki, fagyi vagy sütemény. Ráadásul a család is szereti, a lányom annyira imádja, hogy egy ideig minden nap kókuszt kért a csokis müzlijébe. Aztán ez a szerelem kérészéletűnek bizonyult, viszont a fiókban maradt még egy fél zacskóval belőle. 

Az eredmény meggyőzött: a kókusz remekül harmonizál a túróval. Aki elkészíti, azért számítson rá, hogy nem lesz olyan intenzív íze, mintha prézlivel szórnánk meg, de aki szereti a kókuszt, annak mindenképpen érdemes kipróbálnia. Én a végén egy pici karamellszirupot is öntöttem rá, hogy megtörjem a fehér színt.