Diákcsemege teszt: a legdrágább a legfinomabb
A tiéd melyik helyen végzett?

Legolvasottabb
Cikkek
Friss és
Ropogós

Szereted a diákcsemegét? Persze, hogy szereted, ki ne szeretné. A NÉBIH vizsgálta a magyar boltokban fellelhető fajtákat, és tulajdonképpen kijelenthetjük, hogy a magyarországi diákcsemege-helyzet megnyugtató, sőt kielégítő - egy kis bukkanóval.

Elöljáróban gyorsan tisztázzuk is, hogy mit nevezünk diákcsemegének. A Magyar Élelmiszerkönyvben nincsen pontos meghatározása, ezért rögtönözzünk egy definíciót: a diákcsemege aszalványok és diófélék keveréke. Ennek megfelelően a hozzávalók arányát sem határozza meg semmi, és ebből adódhatnak félreértések - adódtak is, de erről majd később.

A leggyakoribb összetevők a földimogyoró, a kesudió, a mandula, a dió és a paradió, emellett különböző gyümölcsök aszalványai, leggyakrabban értelemszerűen mazsola, de bukkanhatunk aszalt sárgabarackra, vörös áfonyára, feketecseresznyére, ananászra is a diákcsemegében.


Fotó: Shutterstock

A NÉBIH egy csomó vizsgálatnak alávetette a különböző termékeket, köztük számos, elég rosszul hangzó szennyezésre is tesztelték őket, mint például az e-coli, szalmonella, penészgomba, és különböző toxinok. Az eredmény teljességgel megnyugtató, egyik diákcsemegében sem találtak a felsorolt gonosztevőkből, és növényvédőszer-maradványokat sem találtak határérték felett. A Magyarországon kapható diákcsemegék tehát tiszták.

Adalékok

A diákcsemegéről mindenki azt gondolná, hogy rendkívül egészséges ropogtatni való, ami tele van jó zsírsavakkal. Ez így is van, kivéve akkor, ha a termékekben hidrogénezett pálmaolajból származó transz-zsírsav is van. Kétféle diákcsemegében volt ilyen, de szintén határérték alatt.

Tartósítószerként időnként szoktak kén-dioxidot és szorbinsavat adni a diákcsemegéhez, amit az itthon forgalmazott diákcsemegékhez teljesen szabályos módon adagoltak - állapította meg a vizsgálat.

A jelölési hiba nem kukacoskodás

Régen, fekete öves fogyasztóvédelmi újságíróként mindig a jelölési hiányosság volt az utolsó mentsvár, ahová menekülni lehetett, hogy mégis legyen már valami sztori. Nos, most sem kellett csalódnunk: a hatóság lecsapott, és öt termékről töröltette a "változó arányban" kifejezést.


Oh, alighanem erre járt Hamupipőke. Fotó: Shutterstock

Ennek egyébként tényleg van fogyasztóvédelmi jelentősége, próbáljuk megvilágítani. Képzeld el, hogy vettél egy jól kinéző diákcsemegét, elolvastad a hozzávalók listáját, elégedetten csettintettél a nyelveddel, olyan hosszú volt, majd kinyitottad a zacskót, ami tele volt a legolcsóbb hozzávalókkal: földimogyoróval és mazsolával, és elvétve, itt-ott beleakadsz egy szem kesudióba, vagy fekete cseresznyébe.

Nos, az ilyen félreértések elkerülése érdekében a "változó arányban" szófordulatot csak azokra a hozzávalókra lehet alkalmazni, amelyek közel megegyező mennyiségben szerepelnek a termékben. Vagyis, ha 99 százalékban mogyoróból és mazsolából áll a diákcsemege, az egy szem kesudió nem "változó arányban" szerepel benne, hanem helyesen 1%-ban. Természetesen a könnyű érthetőség érdekében most sarkítottunk, ilyen termék nincs is a magyar piacon, szerencsére. 

És akkor jöjjön a TOP-lista

Az érzékszervi vizsgálat szerint ezeket a diákcsemegéket szerették a legjobban a laikus és profi vak-tesztelők:

1. Seeberger Studentenfutter - 6633 Ft/kg.

2. Mogyi Csemege-mix - 5490 Ft/kg.

3. Alesto Nuts & Raisin - 2490 Ft/kg

4. Tündérkert Diákcsemege - 2960 Ft/kg

5. Naturfood Diákcsemege - 2745 Ft/kg

6. Aro Diákcsemege - 2045 Ft/kg

7. Spar Diákcsemege - 2495 Ft/kg

8. Happy Harvest Studentenfutter Classic - 2950 Ft/kg

9. Happy Harvest Diákcsemege - 2390 Ft/kg

10. Kalifa Diákcsemege - 2145 Ft/kg

Ezen kívül versenyzett a Speciális diákcsemege kategória is, ezek jóval magasabb árú termékek, mint az átlag. Ezek közül a Nobilis E-vita mix végzett az első helyen (4890 Ft/kg), a második helyen a Natur Food Prémium Diákcsemegéje áll (4290 Ft/kg) a bronzérmes pedig az Alesto Nut &Fruit Mix-e lett (3395 Ft/kg).

Ezt is szeretjük
Kövess minket Tiktokon is!
@sobors.hu
Kövess minket az Instagramon