Híres gasztrofilmek, amikért mindenki odavan: ezért ilyen sikeresek

A gasztrofilmek évtizedek óta töretlen sikernek örvendenek: legyenek animációk vagy élő szereplősek, úgy tűnik, megunhatatlanok. De miért szeretjük őket ennyire?

Ha konyhatündér vagy, azért, ha pedig még csak most tanulod a főzés csínját-bínját, akkor lelkesítőként, de a következő filmeket mindenképp érdemes megnézned.

Mi okozza a sikerüket?

Azt gondolnánk, hogy kiszámítható kikapcsolódást nyújtanak, hiszen ha nem is életünk legjobb filmélményében lesz részünk, azért hatalmas csalódás sem érhet. Ennél azonban többről van szó. Szeretünk a sajátunktól eltérő kultúrák gasztronómiájával megismerkedni, inspirálódni, és olyan high-end éttermek konyháiba bepillantani, ahová mindig is vágytunk.

De ami igazán csalogatóan hat ránk, az a gasztrofilmekbe ágyazott pszichológia: ahogy az étel elkészítésén keresztül mi is átélhetjük a szereplők küzdelmeit, az egymás közötti rivalizálást, részesei lehetünk a traumáik főzés általi feldolgozásának, önmegvalósításnak, és mindeközben láthatunk románcokat kibontakozni. Ami pedig mindnél fontosabb, és a legtöbb gasztrofilm alapkelléke: a főszereplők jellemfejlődése. 

A klasszikus kedvencek

Rengeteg film született már ebben a témában, ott van például a Julie&Julia Amy Adams és Meryl Streep főszereplésével, Az ételművész (Burnt) Bradley Cooperrel, A szerelem sava-borsa (Foodie Love), a Csokoládé, egy dán újdonság, a Toscana, a 2014-es Chef, vagy Ridley Scott rendezésében a Bor, mámor, Provence. Most azonban három másikat mutatok be, amelyek az évek során nagy kedvenceimmé váltak.

Ízek, imák, szerelmek

2010 sikerfilmje, a híres könyvadaptáció, az Ízek, imák, szerelmek (Eat, pray, love) bár nem teljesen gasztrofilm, de az étel és az élet szeretete annyira hangsúlyos benne, hogy nem mehettem el mellette szó nélkül. A válása után útra kelt Liz (Julia Roberts) először Rómát veszi célba, ahol az olaszok példáját követve, igazi hedonistaként veti bele magát a kulináris különlegességek felfedezésébe. A legtöbb olasz specialitást végigkóstolja, és tőle hangzik el a film egyik tanulságos megállapítása, amit bár a borra tesz, de az utazás egészét tekintve az ételre és étkezésre is vonatkozik: miszerint az a legjobb terapeuta. Utazása végén (Róma után Indiát és Balit is bejárja) pedig a célját is sikerül elérnie, rátalál önmagára.

Az élet ízei

Egy kevésbé ismert, de annál nagyobb figyelmet érdemlő film Az élet ízei (The Hundred-Foot Jurney) egy dél-francia kisváros felpezsdült mindennapjait mutatja be, miután egy indiai család a helyi Michelin-csillagos étteremmel szemközt nyitja meg egzotikus falatozóját. Döntésüket természetesen nem mindenki díjazza, így szemtanúi lehetünk kultúrák egymásnak feszülésének, majd a különböző szokások és hagyományok elfogadásának és egybeolvadásának. Ebben a filmben is végigkövethetjük a szereplők karakterfejlődését, láthatunk románcokat kibontakozni, és szereplőket kísérhetünk végig lenyűgöző karrierútjaikon.  

L’ecsó

Az animációs filmek közül pedig ott van a már klasszikusnak számító L’ecsó (Ratatouille), amelyben a főszereplő patkány, a francia Remy valami csoda folytán sztárséfeket megszégyenítő érzékkel komponál lenyűgöző fogásokat. Az ő segítségével sikerül hatni a kőszívű ételkritikus, Anton Egó döntésére, aki egyetlen írásával tönkretehet vagy éppen felvirágoztathat egész étteremláncokat. Itt a nosztalgikus ízek és a gyerekkori emlékek játszanak kulcsszerepet (és ki ne mondhatná el magáról, hogy felnőttként is az otthoni konyha ízeit keresi), és talán emiatt is annyira bájos és szerethető ez a film.

Ezek a történetek kivétel nélkül az étel és ezzel az élet szeretetét hangsúlyozzák: a főzés igazi passzió, a konyhában és az evéssel töltött idő önmagunk és a világ felfedezéséről is szól. Ezzel együtt terápia is, amelynek áldásos hatásait akkor élvezhetjük igazán, ha nem kapkodva és kényszerből főzünk.

Fotók: Getty Images