Rögös utam az ideális hozzátáplálási módszer felfedezéséig - Három gyerek, három út

Legolvasottabb cikkek
Ez is érdekelhet
Friss és ropogós

Van az a mondás, hogy az ember az első gyereknél még sterilizálja a cumikat, aztán a másodiknál leöblíti a csapnál, majd a harmadiknál már csak lenyalja. Persze ez erős túlzás és vannak még durvább verziói is, de mint minden viccben, ebben is van némi igazság. Nálam ez az etetésben nyilvánult meg.

A rossz út: rettegés

Az első gyereknél még végigrettegtem a táplálást, a szoptatást mérlegeztem, a pépeket grammoztam, és ha a gyerek nem ette meg az előírt mennyiséget, elképesztő pánikrohamokat produkáltam, és énekelve, mondókázva, babafilmeket mutogatva, fejem tetejére állva próbáltam belenyomni az ebédjét.

Ötéves korára már egy finnyás, válogatós gyereket sikerült faragnom belőle, aki alig evett meg valamit, de abból rengeteget, mert úgy érezte, akkor lesz jó gyerek, ha sokat eszik. Mivel szerencsére időközben született egy kistestvére, akin megtanultam, hogy nem a mérleget és a mennyiségeket kell nézni, hanem magát a gyereket, ezért elkezdtem dolgozni az első gyerkőc táplálkozásán, aki mára egész jó evő lett, de kis hiján múlt, hogy a görcsöléssel evészavart váltottam ki.

A jobbik: lazulás

A második gyerek kiskorában nem evett sokat, de nyugodt volt és jókedvű, ezért - nagyon nehezen -, de lenyeltem a pánikot és nem nyomtam bele a fix adagokat. Viszont hozzátápláláskor minden olyan étkezés után, mikor úgy éreztem, hogy nem evett eleget, megitattam egy kis tápszerrel. Ezért egyéves korára szép puffancsot sikerült belőle faragni, de szerencsére annyira öntörvényű volt, hogy egy idő után egyszerűen nem kért többet a pótlásból. A harmadik gyereknél már semmit nem mértem, semmit nem pótoltam, evett, amennyit evett: ha jól volt, békén hagytam.

baby

Mit mikor kaphat?

Hasonló módon alakult a tápanyagok bevezetése is. Az elsőnél napra pontosan betartottam a táblázatokat, egy csepp tej nem kerülhetett a baba szájába kétéves koráig, és ha véletlenül egyéves kora előtt megtudtam, hogy egyszázad tojás volt a kiflicsücsökben, amit megkóstolt, akkor kikotortam a szájából. A másodiknál már ebben is muszáj volt némi rugalmasságot gyakorolni, mivel hathónapos korától mindent meg akart kóstolni, ami a mi tányérunkban volt, lehetett az a töltött káposztától az eperig bármi, és mikor megtanult helyet változtatni, meg is szerzett magának mindent. Míg nála még küzdöttünk a mindent kóstolás ellen, a harmadiknál már mindent elengedtünk.

Allergiapara

Éppen akkoriban látott napvilágot egy újfajta hozzátáplálási elmélet, ami egész egyszerűen kifordított mindent, ami szerint az első két gyereket tápláltam. Addig az volt az alapelv, hogy minden potenciálisan allergizáló élelmiszert későn kell bevezetni, a tejtermékeket lassan, fokozatosan, az apró magvas gyümölcsöket, tojást csak egyéves kor után, tejet kétéves kor után vagy még később. A gluténnal kapcsolatban akkor is mindenki mást mondott, a gyerekorvos szerint hathósan, a védőnő szerint egyévesen.

Ekkor azonban épp azt gondolták, hogy minél hamarabb vezetünk be mindent, annál kisebb lesz az allergia veszélye, tehát mértékkel minden alapanyagot kaphat a baba már a legelejétől. Ezen a ponton úgy döntöttem, hogy a magam útját járom. Mindent kapott hathós korától: persze csak ésszel, az allergizáló ételekből mindig csak picit, és nagyon figyeltem, lett-e bármi baja, mikor valami újat kapott, ha pedig valami furcsát észleltem, akkor leálltam egy időre az adott étellel.

rozi

Darabos vs. pép

A harmadik hozzátáplálási kérdés a darabos és pépes közti háború. Az igény szerinti hozzátáplálás hívei azt gondolják, hogy a turmixolás ördögtől való dolog, csak egészben, darabokban szabad odaadni az ételt a babának, és majd ő eldönti, mennyi kell neki belőle. A péppártiak attól tartanak, ezen a módon nem fogja tudni megenni az egész adagját a baba, ráadásul ott van a félrenyelés veszélye is.

Elvek keverése

A harmadik gyereknél a két módszer magától ötvöződött nálunk. Csináltam neki pépet, de csak addig etettem vele, amíg láthatóan halálosan éhes volt és bőszen nyitogatta a száját. Amikor már nem annyira érdeklődött a kanál iránt, akkor eléraktam a borsószemeket a főzelékből vagy a levesben főtt répát, és hagytam, hogy ezen a módon egye meg az adagja másik felét.

Ez a módszer azért működött jól, mert így nem kellett aggódnom azon, vajon jóllakik-e, viszont a csipegetéssel elfoglalta magát, ügyesedett a keze, ismerkedett az ételek textúrájával is. Ami pedig a legjobb volt az egészben, hogy egyéves korára teljesen egyedül evett, kanállal és kézzel, mindent. A testvéreivel ellentétben ő bármit szívesen megkóstol, kipróbál, és szinte mindent szeret is. Szóval annak van igaza, aki azt mondja, csak parázni nem szabad meg táblázatokban gondolkodni, minden mást lehet.

Fotó: Shutterstock, Ács Bori/Sóbors

Szólj hozzá! ( komment)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a szerkesztőséghez. Részletek az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ezt is szeretjük