Magyar pezsgő kapott aranyérmet a legnagyobb nemzetközi borversenyen

Legolvasottabb cikkek
Friss és ropogós

57 országból közel 17 ezer nevezés érkezett Londonba a DWWA 2019-re, ahol a somlói Kreinbacher Birtok pezsgői sorozatban harmadik alkalommal szerepelnek a díjazottak között. A nemzetközi szakértőkből álló zsűri 96 pontra értékelte a Kreinbacher Brut Classic-ot, ezzel az aranyérmesek között végzett.

A Decanter World Wine Awards a világ legnagyobb nemzetközi borversenye, ahol idén 57 országból több mint 16 500 bort értékeltek. A zsűribe minden évben elismert nemzetközi szakértők kapnak meghívást: ezúttal több mint 280 specialista érkezett Londonba 30 országból, köztük 23 Master Sommelier és 70 Master of Wine.

A szervezők kiemelték, hogy a verseny 16. évében rekordszámú érem született. Ez részben a borminőség folyamatos javulásának köszönhető, részben pedig annak, hogy eddig kevésbé ismert bortermelő régiók is sikeresen szerepeltek, mint Kína vagy Mexikó.

A magyar borok sikerei

Magyarország három platinaéremre és hét aranyra lehet büszke, Tokaj elsöprő sikere mellett újra bekerült a hazai élmezőnybe egy tradicionális pezsgő is.

A somlói Kreinbacher Birtok Brut Classic pezsgőjét 96 ponttal, aranyéremmel díjazták, ezzel harmadik éve szerepelnek sikerrel a nemzetközi megmérettetésen. Értékes visszajelzés ez a Birtok eddigi munkájára – szakmai csapatuk évek óta formálja pezsgőik stílusát és az arany újabb megerősítés, hogy tradicionális pezsgőik nemzetközi összehasonlításban is minőséget, egyediséget képviselnek.

magyarpezsgo

Platinaérmet idén Magyarországról 98 ponttal a HOLDVÖLGY Culture 2012-es hatputtonyos aszúja, 97 ponttal a Béres Birtok 2013-as hatputtonyos aszúja, szintén 97 ponttal pedig a nagyközönség előtt tavaly debütált Juliet Victor 2016-os édes szamorodnija érdemelt ki.

hazai aranyérmesek listája itt olvasható, itt pedig a magyar ezüstérmesek 25-ös listája.

Kreinbacher Brut Classic jellemzői

A Kreinbacher Brut Classic palackos erjesztéssel és érleléssel készül, minimum 18 hónap seprőn tartással. A furmintra jellemző karakter és gyümölcsösség mellett a chardonnay frissessége és eleganciája adják az összképet. A DWWA jellemzésében az elegancia mellett a Brut Classic komplexitását emelte ki, a finom érlelési jegyeket - keksz, pirítós - és az intenzív, hosszan kitartó citrusos aromákat.

Emellett a Kreinbacher somlói boraival kiérdemelt két ezüstöt is: az Öreg Tőkék Bora 2016 92 ponttal, a Juhfark Selection 2016 pedig 90 ponttal végzett a versenyen. A Birtok Extra Dry pezsgőjével egy bronzérmet is elhozott. A Balaton borrégióban a két somlói ezüst mellett további három bor kapott ezüstérmet.

magyarpezsgo2

Champagne-i sikerek

A teljes mezőnyből Franciaország kapta a legtöbb Best in Class díjat. A platinaérmesek közül kiválasztott abszolút győztesek között van Champagne-ból a Charles Heidsieck Blanc des Millénaires 2004 presztízs cuvée 98 ponttal. Az aranyérmes champagne-ok között szerepel a Deutz Amour de Deutz tétele, amely épp ettől az évtől elérhető Magyarországon, szintén a Kreinbacher Birtok forgalmazásában.

A versenyről

A szigorú zsűrizés vakon, panelekben történik, a bírák országonként és borvidékenként, szín és szőlőfajta szerint kóstolnak. A DWWA 2019 aranyérmesei „kiváló borok jó komplexitással és karakterrel”, amelyek 95-96 pont értékelést kaptak, míg a platinaérmes borokat - 97-100 pont - a verseny második fordulójában választották ki a legjobbak közül.

A zsűrizés több lépcsőből áll a versenyen – a konzisztens minőség ellenőrzésére minden aranyérmes bort és pezsgőt háromszor kóstolnak: a kóstolózsűri döntését első lépésként a regionális panel elnöke, majd a DWWA zsűrielnöksége is validálja.

Stúdiófotó: Barbay Csaba, Flashback Photo/Birtokfotó: Juhász Bogi

Ezt is szeretjük