Minden, amit a medvehagymáról tudni érdemes: mutatjuk, mi készülhet belőle

mhcover
Legolvasottabb cikkek
Friss és ropogós

A medvehagyma a tavasz első hírnöke, szezonja egészen rövid, úgyhogy érdemes minél többféle formában elkészíteni.

Az erősen fokhagymaillatú levelek az elmúlt években lettek egyre népszerűbbek, azóta pedig minden márciusban ellepik a piacok standjait. A medvehagymát a virágzása előtt szokás leszedni, frissen a legjobb használni, igazán aromás és áldásos hatásai is ilyen formában érvényesülnek a leginkább.

A medvehagyma a gyertyános, tölgyes vagy bükkös erdők aljnövényzetében nő, március elejétől már megjelennek az első hajtások. A szedésénél nagyon résen kell lenni, mert a medvehagyma könnyen összetéveszthető a hasonló körülmények közt élő májusi gyöngyvirággal és az őszi kikericcsel, amelyek emberi fogyasztásra alkalmatlanok, mivel súlyos mérgezést lehet tőlük kapni.

mhct4

A hagymaféle a nevét a barna medvéről kapta, mivel a hatalmas állatok egyik kedvenc csemegéje, téli álmukból ébredve mohón kutatják, szorgosan kiássák még a föld alól is.

A gyomor és a vérnyomás jó barátja

A medvehagyma nem csak zamata miatt szerethető, áldásos hatásai miatt is érdemes szezonjában fogyasztani, még gyógynövényboltokban is meg lehet találni a leveleit. Baktériumölő hatása miatt kifejezetten jót tesz a gyomornak és a bélrendszernek, szorulás esetén enyhülést hoz, tisztítja a bélrendszert. A medvehagyma javítja az étvágyat.

mhct6

Nem csak aromájában hasonlít a fokhagymára, jótékony hatásai miatt is egy lapon lehet őket emlegetni. Csak úgy, mint a fokhagyma, a medvehagyma fogyasztása is ajánlott magas vérnyomás esetén, mivel csökkenti azt, javítja a végtagok keringését. Rendszeres fogyasztásával a koleszterinszint is csökken, ezért a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésének egyik legjobb természetes módja.

Arra azonban figyelni kell, hogy véralvadásgátlót szedők kerüljék a medvehagyma fogyasztását, mert a vérzés létrejöttének kockázatát fokozhatja. A megnövekedett vérzési hajlam miatt nem szabad műtétek előtt fogyasztani, csak orvosi egyeztetés után.

mhct5

Áldásos tulajdonságai közt említendő még, hogy C-vitaminban gazdag, erősíti a szervezet ellenálló-képességét és vértisztító hatásáról is ismert.

Gombás fertőzések ellen is bevethető

A népgyógyászatban borogatásként szokták alkalmazni gombás fertőzések ellen. A hagymafélével történő külső kezelés érzékeny bőrűeknek nem ajánlott, mivel bőrpírt vagy gyulladást idézhet elő.

mhct2

Felhasználása

Az illatos leveleket sokféleképpen lehet használni a konyhában. A legegyszerűbben is isteni a medvehagyma, vajas vagy zsíros kenyér mellett, de még körözöttbe is érdemes belecsempészni. Nyersen és főzve is lehet használni, ereje miatt nyersen ajánlott. A hagymaféle szendvicsekbe tehető és salátákba keverhető.

Főzve is sokrétű a felhasználása, kerülhet tavaszias krémlevesekbe, főzelékekbe, nagyon jól érvényesül a tejszínes dolgokban, érdemes hasonlóan bánni vele, mint a fokhagymával. Különböző sós vendégvárókba is remekül illik, kelt tésztából készült pogácsák vagy leveles tésztából készült csigák, rudak vagy muffin is kerülhet belőle az asztalra. Burgonyás ételekben is felhasználható, különböző húsételek töltelékeként is érdemes kipróbálni, nagyon kellemes ízt ad a fogásoknak.

mhct1

Szezonja nem tart sokáig, ezért érdemes kiélvezni. Télire ízesített olaj formájában eltehető. A medvehagymaolaj mindig jól megmosott, száraz levelekből készül  (2 csokor), amelyeket vékonyan érdemes felszeletelni, üvegbe tenni, végül olívaolajat (2 deciliter) csorgatni rá. A medvehagymás olaj hűtőben tárolva 1 évig eláll.

Ha jól bevásároltál a medvehagymából, akkor tedd légmentesen zárható dobozba, hűtőben 1 hétig gond nélkül tárolhatod, de le is fagyaszthatod a leveleket, jól becsomagolva 1 évig biztos, hogy bírni fogják a hibernálást.

Fotók: Getty Images

Szólj hozzá! ( komment)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a szerkesztőséghez. Részletek az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ezt is szeretjük