Miért jó, ha úgy eszel, mint egy buddhista? Mindfulness étkezés

Legolvasottabb cikkek
Friss és ropogós

Ha jobban belegondolok, fogalmam sincs, mit ettem tegnap reggelire. Mármint emlékszem, hogy egy szendvicsféleség volt, amit két állomás között, útközben ettem meg, de nem tudom, mi volt benne, finom volt-e, de az biztos, hogy semmi örömöt nem okozott.

A mindfulness nevű irányzat a tudatos jelenlét hiányában találja meg sok mai probléma gyökerét. A terápia a buddhizmus meditációs szertartásaihoz visszavezethető módszerekkel igyekszik arra tanítani, hogy az élet egyre növekvő tempója mellett jobban meg tudjuk élni a saját életünket. A technika sok kritikát is kapott az utóbbi években, negatív mellékhatásokra és veszélyekre is figyelmeztetnek vele kapcsolatban.

Jelenlét evés közben

A New York Times már 2012-ben foglalkozott a mindfulness evéssel kapcsolatos kérdésekkel, felvillantva annak a lehetőségét is, hogy nem csak a népbetegségszerű elhízásnak, de sok minden más evéssel kapcsolatos rendellenességnek és betegségnek is gyógyszere lehet az evés közbeni tudatosság fokozása. Mivel folyton rohanunk, sietünk, annyira gyorsan habzsoljuk be az ebédünket, hogy nem is tudjuk, mi volt az, annyi volt-e, amennyire a testünk igényt tartott volna, és teljesen mindegy, finom volt-e vagy sem, nem igazán éltük át az ízeit és nem nyújtott nekünk semmit az éhségcsillapításon túl.

Meditáció három szem mazsola felett

Bár a módszer gyökerei buddhista szertartásokból merítkeznek, nem feltétlenül kell mély meditációs szintekig jutnunk és órákon át tanulmányoznunk három szem mazsolát, ahogyan azt a szerzetesek teszik, bőven elég, ha a módszert követve igyekszünk fokozni az evés közbeni tudatosságot. Ehhez pedig elég néhány apró lépés.

mindful eating 1

A módszer

A módszer tanítói azt javasolják, hogy próbáljunk meg teljes csöndben, minden zavaró tényezőtől, képernyőtől, telefontól, tévétől, könyvtől, újságtól távol enni. Az is fontos, hogy sokkal lassabban rágjunk, forgassuk a falatot a szánkban és csak akkor vegyük be a következőt, ha az egyiket már lenyeltük. És ez még csak a kezdet, itt kezdődik a tudatosság bevezetése, ekkor jön annak gyakorlása, mennyire tudunk odafigyelni az ételre, megtapasztalni az ízeit, az állagát, a különböző összetevőket és azoknak az egymáshoz való viszonyát. 

A tanulságok

A mindfulness kurzusok tapasztalatai és a terület szakértői szerint azok, akiknek sikerül a módszert elsajátítaniuk, egészen új módon állnak hozzá az ételekhez és az étkezéshez. Bizonyos ételekkel kapcsolatban arra ébrednek rá, hogy nem is szeretik őket, másokat, amiket korábban nem szívesen fogyasztottak, ugyanakkor megkedvelnek, vagy felfedezik egyes ételek új ízárnyalatait.

Fotó: Getty Images

Ezt is szeretjük